Huba
17 °C
33 °C

Miért gyilkoltak a szomáli terroristák Kenyában?

2013.09.25. 08:14
Az alig ötven éve létező Szomália húsz éve az éhínség és a kalózkodás legfőbb helyszíne. Valós központi hatalom nélkül működik, bár úgy tűnt, nemzetközi segítséggel visszaszorulnak a terrorista csoportok. A kenyai merénylet megmutatta, hogy ez nem egészen így van.

Véget ért a negyedik napja tartó nairobi túszdráma, a kenyai biztonsági erőknek sikerült legyőzniük a Westgate bevásárlóközpontot elfoglaló al-Shabaab terrorszervezet fegyvereseit, jelentette be Uhuru Kenyatta kenyai elnök kedd este a nemzethez intézett televíziós beszédében.

Az iszlamista támadók legalább hatvanegy civilt megöltek, a biztonsági erők hat tagja az összecsapásokban vesztette életét, kétszáznegyvenen pedig megsebesültek. A hadsereg öt terroristával végzett, tizenegyet a rendőrség letartóztatott.

A kenyai plázában lezajlott vérfürdő a szomáliai al-Sabáb eddigi legtöbb áldozatot követelő külföldi akciója volt. A szervezet azonban már egy évtizede meghatározó szereplője az Afrika szarván fekvő, ám 23 éve gyakorlatilag nem létező Szomália nagyon is létező polgárháborújának, amelyet az éhínség és a hadurak ENSZ-békefenntartókkal vívott harca tett még súlyosabbá.

Kicsit messziről kezdjük, hogy érthető legyen a hétvégi vérontás háttere. Az 1960-ban egykori olasz és brit gyarmatokból létrejött Szomáliát az elmúlt fél évszázadban folyamatos konfliktusok jellemezték. Történetét a kezdetektől meghatározta a klánok belső harca, a szomszédos országokkal szembeni területi viták, amelyek magvait az egykori gyarmattartók vetették el a Kelet-Afrikában létrejött új országok határainak meghúzásakor.

Önmagával határos ország

A 637 ezer négyzetkilométeres Szomália etnikailag ugyan meglehetősen egységes területen jött létre – jelenleg tízmilliós lakosságának 85 százaléka szomáli –, ám a vele határos Dzsibuti, Etiópia és Kenya szomszédos régióiban is ez a népcsoport adja a lakosság jelentős részét. Ogadent még 1948-ban adta át Nagy-Britannia Etiópiának, amely Szomália megalakulásakor sem akart lemondani a 317 ezer négyzetkilométeres – 4,6 millió szomáli által lakott –, legelőkben gazdag területről. Hasonlóan járt az úgynevezett Északi Határmenti Terület, amely az 1963-ban függetlenné vált Kenya fennhatósága alatt maradt. (A negyven százalékban szomáliak lakta Francia Szomália – a törpeállam 1977-ben lett független Dzsibuti néven – népszavazáson utasította el az egyesülést Szomáliával.)

Mivel a szomszédos területeken ugyanannyi szomáli élt, mint Szomáliában, kézenfekvő volt, hogy az új állam vezetése hamar magáévá tette Nagy-Szomália megteremtésének eszméjét.

Szocialista forradalmár Moszkva ellen

A harcok nagy lendületet azután vettek, hogy 1969-ben, az elnök meggyilkolása után katonai puccsal Moxamad Siyaad Barre került hatalomra. A szocializmust hirdető tábornok téeszesítésbe kezdett, bevezette a szomáli nyelv latin betűs írását, valamint egyetemistákat rendelt ki vidékre, hogy népiskolákon tanítva szorítsák vissza az írástudatlanságot. Emellett megkezdte a nemzetrészek egyesítését is: ehhez a katonai és anyagi támogatást kezdetben a Szovjetunió adta, amelynek nem volt ellenére a Washington felé orientálódó Etiópia elleni háború.

Barátsági szerződés alapján szovjet tankokhoz, páncélosokhoz és repülőkhöz jutott Szomália, amely csak 1976-ban százmillió dollár – mai áron számolva több mint félmilliárd dollár – támogatást kapott. Több mint másfélezer szovjet katonai tanácsadó dolgozott együtt a szomáliai hadsereggel, amelynek több ezer tagja kapott kiképzést a Szovjetunióban.

Barre erői 1974 nyarán könnyedén meghódították Ogaden nagy részét, kihasználva a Hailé Szelasszié császár bukását övező zavaros etiópiai helyzetet. Ám az etióp katonai puccs után az ország szintén fokozatosan Moszkva felé fordult. A juntát vezető Mengisztu Hailé Mariammal ezért szakított Washington, amelynek a szemében így felértékelődött a szomáliai diktátor.

Barre az etióp–szovjet közeledést látva felmondta a barátsági szerződést, gyors ütemben kiutasította az országból a szovjet tanácsadókat, és szorosabbra fűzte viszonyát az Egyesült Államokkal.

Ezzel párhuzamosan a Szovjetunió 300 tankot és félszáz vadászgépet küldött Etiópiának – és 18 ezer katonával erősítést küldött Kuba is, valamint a szovjet blokk kelet-európai tagjai és a Moszkvával szimpatizáló afrikai államok –, így 1978 márciusára Ogadenből sikerült kiszorítani a szomáliai hadsereget.

Csonka Szomália

A vereség megingatta Barre hatalmát, a nyolcvanas években nőtt a vele szemben álló csoportok ereje. Különösen erős volt az ellenállás az egykori Brit Szomáliföld területén. Az itt megalakult Szomáli Nemzeti Mozgalom 1982-től vívott mind keményebb harcot Barre kormányzata ellen. A tábornok belső helyzetét tovább nehezítette, hogy 1988-ban végleg békét kötött Etiópiával, semmit sem tudva megvalósítani a háború eredeti céljaiból.

A rövid időre egyesült ellenzék 1991-ben megdöntötte Barre hatalmát, ám a belső ellentétek hamar előjöttek. A Szomáli Egyesült Kongresszus (USC) adta az átmeneti elnököt, ám Cali Mahdi Maxameddel emiatt hamar szembefordult vele korábbi szövetségese, a Szomáli Nemzeti Szövetséget vezető Maxamed Faarax Caydiid és több más kisebb csoport is.

A Szomáli Nemzeti Mozgalom még abban az évben kikiáltotta elszakadását Szomáliától. Azóta lényegében önálló, de senki által el nem ismert államként működik Szomáliföld néven. A maradék Szomáliában – ahonnan 1998-ban Puntföld néven még egy korábbi autonóm terület is kiszakadt – több nagy csoport folytatta a polgárháborús küzdelmet. Eközben a térség a 21. századi kalózkodás első számú központjává nőtte ki magát, amely ellen nemzetközi erőket is bevetnek a hajók biztonsága érdekében. A járőrözésben részt vesz több NATO-tag mellett Svédország, Oroszország, Irán, Korea és Japán is.

Az ENSZ sokszor nekifutott

1991-92-ben már nyílt harc indult Mahdi és Caydiid között. Az összetűzések az 1,3 milliós Mogadisura is kiterjedtek. A harcok és a kedvezőtlen időjárás miatt alacsony volt a gabonatermés. 1992-re súlyos éhínség alakult ki, és emiatt 300 ezer ember halt meg.

A helyzet rendezésének első lépéseként az ENSZ egy 50 fős békemissziót hozott létre a csoportok között létrejött tűzszünet ellenőrzésére. Elsőként a pakisztáni kéksisakosok érkeztek meg, akiknek bejövetele ellen egységesen tiltakozott Mahdi és a vele szemben harcoló Caydiid. Olyannyira, hogy az addig egymás ellen harcoló hadurak összehangolt akcióba kezdtek: Mahdi a pakisztániakat fogadó repülőteret lőtte, míg Caydiid támadást intézett a főváros kikötőjében álló, ENSZ-segélyekkel megrakott hajók ellen.

A kudarc láttán az ENSZ 794-es határozata révén az Egyesült Államok vette kézbe a nemzetközi misszió (UNOSOM) irányítását. Az év végére 37 ezer kéksisakos már az ország 40 százalékát ellenőrizte. Márciusban létrehozták az UNOSOM II-t, de ennek a missziónak sem lett tartós eredménye: Caydiid erői egy korábbi megállapodás ellenére folytatták a harcokat a békefenntartók ellen. 1993. június 5-én 24 kéksisakost öltek meg Mogadisuban.

Sólyom végveszélyben

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb határozatban elrendelte Caydiid letartóztatását és a vérengzés minden résztvevőjének felelősségre vonását. Megkezdődtek Caydiid vezető beosztottjainak letartóztatásai, ám magát a hadurat nem sikerült elkapni. Októberben egy 160 fős, döntően amerikaiakból álló osztag repült MH-60 Black Hawk típusú harci helikoptereken Mogadisuba, Caydiid kézre kerítésére.

Maxamed Faarax Caydiid 1993 júniusában
Maxamed Faarax Caydiid 1993 júniusában
Fotó: Alexander Joe

Az ellenállók azonban két gépet hamar lelőttek, másik kettő megsérült. A földet ért egységek csapdába kerültek. Másnap sikerült őket kiszabadítani. A harcokban 18 amerikai és egy Fülöp-szigeteki kéksisakos meghalt, 73 katona megsérült. Bill Clinton amerikai elnök nem sokkal ezután elrendelte az amerikai erők kivonását Szomáliából. (A mogadisui fiaskó szolgált Ridley Scott Sólyom végveszélyben című, 2001-es filmjének alapjául.) Caydiid 1996-ban vesztette életét egy helyi összecsapásban.

Vissza a gyökerekhez

Az évtizedes káoszban a szétfoszlott jogrendet a megalakuló iszlám bíróságok révén igyekeztek helyreállítani. A fegyveres csoportok révén erősödött a vahabita befolyás az iszlám többségű, de inkább szunnita irányzatot követő országban.

Az imámok irányítása alatt egységbe szerveződtek a félkatonai egységek, így jött létre az Iszlám Törvényszékek Szövetsége (ICU). Egyik vezetőjük a Comore-szigeteken született Fazul Abdullah Mohamed. Megjárta Afganisztánt, személyes kapcsolatban állt Oszama bin Ladennel, sőt, őt tartják a kenyai fővárosban lévő amerikai nagykövetség elleni 1998-as, kétszáz halálos áldozatot követelő robbantásos merénylet kitervelőjének is.

Az ICU 2000-re a polgárháború legnagyobb szereplőjévé nőtte ki magát, az általa irányított területeken bevezette az iszlám törvénykezést, a saríát. A szervezet támogatást kapott Irántól, Egyiptomtól, Eritreától, Szíriától, Szaúd-Arábiától és Líbiától is.

ICU nem vész el, csak átalakul

Az ENSZ azonban nem nézte jó szemmel a fundamentalisták térhódítását, ahogyan a 2004-ben létrehozott szomáliai átmeneti kormány sem. Igaz, ennek hatósugara nemigen terjedt túl a fővároson.

2006-ra sikerült olyan ellenálló – részben saját autonómiára törekvő – csoportokkal szövetséget kötnie a kormánynak, akikkel érdemben fel lehetett venni a harcot az ICU-val szemben. 2007-ben kezdődött az Afrikai Unió ENSZ által támogatott újabb missziója, az AMISOM.

Az ICU végül vereséget szenvedett, ám hatalma nem szűnt meg teljesen Csupán több csoportra bomlott, a legnagyobb utódszervezet a röviden al-Sabáb (Az Ifjak) néven emlegetett csoport lett.

A vahabita szervezet ugyanakkor az átmeneti kormány és az AMISOM révén 2011-re jelentősen veszített befolyási területeiből, ahonnan korábban évi 70-100 millió dollár bevételre tehetett szert.

Elemzők szerint a szervezet anyagi gondjai mellett ideológiai törésvonalak is megjelentek az al-Sabábban: a helyiek az átmeneti kormány elleni harcot, míg a külföldről érkezett – a Közel-Kelet mellett Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból toborzott – harcosok a szent háború kiterjesztését tartották elsődlegesen fontosnak.

A hétvégi véres támadás a kenyai főváros bevásárlóközpontjában mindkét csoport céljait szolgálta: a külföldi helyszínen végrehajtott akció – amelynek 69 áldozatból többen Európából, Ázsiából származtak – éppúgy megfelel a dzsihád földrajzi kiterjesztésének, mint a szomáliai csoportnak. A támadást ugyanis azzal indokolták, hogy az al-Sabáb elleni szomáliai harcokban 2011 óta Kenya is részt vesz katonáival, akiknek azonnali kivonását követelték a fegyveresek. Ha a követelést Nairobi végrehajtaná, úgy csökkenne a nyomás az al-Sabábon, amely így könnyebben vehetné fel a harcot Szomália központi erőivel.

Éhínség a vahabiták ellen

Az al-Sabáb szorult helyzetéhez a 2011-ben ismét pusztító éhínség is vezetett. Az elmúlt hatvan év legnagyobb szárazsága Szomáliában hárommillió embert fenyegetett közvetlen éhhalállal. Összesen 12 millió ember éhezett Szomáliában és Etiópia, Kenya, valamint Dzsibuti egyes részeiben. Hogy az élelmiszerhiány ilyen súlyos minősítést kapjon az ENSZ-től, ahhoz nagyon fekete statisztikának kell teljesülnie: a gyermekek harminc százaléka alultáplált, és minden tízezer gyermekből naponta négy hal meg.

A szárazság különösen Szomália déli részét sújtotta, amelynek nagy része az al-Sabáb fennhatósága alá esett. Itt több mint kétmillió ember éhezett annak ellenére, hogy ez a terület – az itt áthaladó Jubba és Shabeelle folyók révén – a legalkalmasabb a földművelésre.

Az al-Sabáb ugyanis nem építette újjá az elmúlt évtizedekben lerombolt mezőgazdasági infrastruktúrát, ráadásul ideológiai megfontolásból a nyugati segélyeket sem engedte be területére. A lakosság nélkülözése azonban csökkentette az al-Sabáb támogatását, ami hozzájárulhatott a szervezet elleni harc viszonylagos eredményességéhez. Szomália gazdasága romokban hever, a fejenkénti bruttó hazai termék nem éri el a 600 dollárt. Ez a magyar adat harmincad része. A születéskor várható élettartam alig ötven év.

Minnesotai iszlamisták

Az al-Kaidához tavaly nyíltan csatlakozott al-Sabáb meglepően eredményes a külföldiek toborzásában. A hírek szerint ennek a csoportnak a legnagyobb az amerikai kontingense is. 2011-ben háromezer tagja közül 250 külföldi, ebből ötvenen születtek az Egyesült Államokban. 2008 és 2011 között három olyan öngyilkos merénylet is volt Szomálián belül, amelyet amerikaiak hajtottak végre. Mindhárman Minnesotából érkeztek.

Ez persze nem véletlen: a Kanadával határos tagállam fővárosában, St.Paulban 90 ezer szomáli bevándorló él – közölte az NBC, amelynek forrásai szerint az al-Sabáb visszaszorulása után megcsappant a „vonzereje” is: mostanra húsz amerikai állampolgár maradt a szervezetben. Igaz, a leginkább keresett amerikai terrorista az al-Sabábnál nem Minnesotából, hanem az ország déli részéből, Alabamából származott. A keresztény anyától és szíriai muzulmán apától származó Omar Hammami elfogásáért 5 millió dollárt kínált az FBI.

Egy 2012-ben kiadott körözési fotó Samantha Lewthwaite-ről.
Egy 2012-ben kiadott körözési fotó Samantha Lewthwaite-ről.
Fotó: Interpol

Az al-Sabábnál 2006 óta szolgáló 29 éves férfit szeptemberben megölték. A nairobi bevásárlóközpontjában lezajlott terrorista akcióban – amely 69 ember, köztük több gyermek életét követelte – a hírek szerint egy brit születésű – és nem iszlám gyökerű családból származó – nő is részt vett. A Fehér Özvegyként hírhedté vált Samantha Lewthwaite annak a Jermaine Lindsay-nek a felesége volt, aki a 2005-ös londoni terrorista akcióban öngyilkos merényletet hajtott végre.

A brit sajtó úgy tudja, hogy a plázában magukat elbarikádozó terroristák ellen bevetett kommandósok két fegyveres férfi mellett az ő holttestét is megtalálták. Lewthwaite tavaly szökött Kenyából Szomáliába. A kenyai rendőrség már körözte, mert a hatóságok szerint terrorista akciókat tervezett az országban. Egyelőre nem egyértelmű, hogy valóban ott volt-e a támadásnál: egy kenyai miniszteri nyilatkozat szerint a Westgate Plaza elleni a terrorista akcióban csak férfiak vettek részt.