Nándor
7 °C
23 °C

Hova tűnt Vladimír Mečiar?

2013.09.26. 22:16

A korábbi szlovák miniszterelnök, Vladimir Meciar pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS)  2010-es választási kudarca óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, írja a Bumm.sk.

Meciartól nemrég a párt elnökségét is elvették, azóta állítólag Szlovákiában van, de nem régi villájában, a trencséntyeplici Elektrában, hanem Bércesen, pontos tartózkodási helyét pedig a közeli ismerősei sem árulják el. Korábbi minisztere úgy tudja, Meciar egy gyógyfürdőbe ment gyógykezelésre.

A lap által megkérdezett helyiek sem tudnak biztosat, egyesek szerint továbbra is otthon, a villájában tartózkodik, de alig jár ki, mások szerint viszont Pozsonyban él az egykori miniszterelnök. Volt aki azt mondta, a hetvenegy éves politikus könyvet ír. A Bumm.sk munkatársa egy férfival találkozott az Elektránál, ő sem tudott információval szolgálni.

Az Elektra villából 2000-ben, tévékamerák előtt kommandósok vitték kihallgatásra a politikust, igaz a bíróság később semmit sem bizonyított rá.