7,2-es földrengés csapott le Pakisztánra

2013.09.28. 12:42

Heves földrengés rázta meg szombaton Pakisztán délnyugati területét - közölte a helyi meteorológiai intézet. A 7,2-es erejű rengés fészke Beludzsisztánban volt, 150 kilométerre Huzdar településtől nyugatra, 36 kilométeres mélységben. Az amerikai geofizikai intézet (USGS) mérései szerint csak 6,8-as erősségű volt a rengés.

A földmozgás ugyanabban a tartományban történt, ahol a héten egy nagyobb erejű, 7,7-es rengésben több mint ötszázan meghaltak. A természeti katasztrófa Avaran körzetben okozta a legnagyobb pusztítást. Ez az ázsiai ország legszegényebb régiója, amely Pakisztán területének 44 százalékát, míg lakosságának pusztán 5 százalékát teszi ki. A rengés néhol teljes falvakat tett a földdel egyenlővé, összesen mintegy 20 ezer házat döntött romba.

Bár Abdur Rasíd, a körzet helyettes rendőrparancsnoka a szombati rengésről először azt mondta, hogy nem érkeztek jelentések károkról vagy áldozatokról, később kiderült, hogy az első becslések szerint legalább 12 halott van a térségben. Nem is nagyon valószínűek károk, mert a vályogból és házilag készített téglákból emelt épületek többségét a keddi rengés már lerombolta. A pakisztáni meteorológiai intézet szerint a szombati földmozgás a keddi utórengése volt, és még továbbiak várhatók.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport