Hedvig
9 °C
24 °C

Itt az új brit őrület: rezsicsökkentés

2013.09.28. 11:48
Ed Miliband munkáspárti miniszterelnök-jelölt 20 hónapra befagyasztaná a rezsiket. Az energiaszolgáltatók háborognak, és a fiatal politikust a baloldalról is kritizálják. A Cameron-kormányzat is harcba indult a rezsi ellen, igaz, ők a kevésbé szexi, de ésszerűbbnek tűnő energiahatékonyság jelszavával.

Lehet, hogy még 588 nap van hátra a következő brit választásig, Ed Miliband keddi brightoni kampánybeszédében már most bedobta a Munkáspárt legnagyobbnak tűnő aduját: a rezsi-befagyasztást.

Ott is dívik a luxusprofit

A magyar áthallásoktól sem mentes ígéret – a kommentárok szerint a baloldali think-tankek a Fidesztől vették az ötletet – konkrétan úgy szól, hogy a párt 2015-ös kormányra kerülése esetén azonnal befagyasztaná legalább 20 hónapra a lakosságnak és a családi vállalkozásoknak felszámolt kiskereskedelmi áram- és gázárakat. A Labour számításai szerint a rezsibefagyasztással egy átlagos család 120 fontot (kb. 42 000  forintot), egy vállalkozás viszont már 1800 fontot (630 000 forintot) tudna megtakarítani a 20 hónap alatt. És ezzel még nem érne véget a nagyszolgáltatók kálváriája: Miliband szigorú szabályzást is kilátásba helyezett az egész energiapiac számára.

A taktikai szempontból korainak tűnő bejelentés valójában igen jól volt időzítve, hiszen a Guardian összeállítása szerint a rezsiköltségek az elmúlt években éves szinten 9 százalékkal emelkedtek, és pont 2013-ra érték el a rekordnak számító 1315 fontot (ez 450 ezer forintnak felel meg), ami 300 fonttal (100 ezer forinttal) több, mint 2009-ben. A nem csak magyar szemmel magas árak láttán azért az is feltűnő, hogy a Miliband által említett évi 120 font mesze nem fogja kompenzálni a teljes áremelkedést.

A lakosságot az is az érintett hat nagy energiaszolgáltató – a British Gas tulajdonában lévő Centrica, az EDF, az Npower, az SSE, az E.On és a Scottish Power – ellen hangolja, hogy a folyamatos áremeléseket nem mindig indokolta az energiahordozók ármozgása. Fogyasztóvédelmi csoportok szerint csak az energiahordozók árának emelését építik bele saját szolgáltatásuk árába, a csökkenéseket már nem követik olyan rugalmasan.

Így azután nem csoda, hogy a Hat Nagy által zsebre vágott profit is hetven százalékkal nőtt 2009 óta, egyedül 2013 folyamán összesen mintegy 3,9 milliárd font extraprofitra –  nem Miliband kifejezése! – tettek szert. Ezért a brightoni beszédében az is elhangzott, a Munkáspárt biztos abban, hogy a szolgáltatók az energiaárak befagyasztásával járó 4,5 milliárd fontos relatív veszteséget simán ki fogják tudni gazdálkodni.

A magas árakhoz jön még egy olyan szempont, melyet a Munkáspárt ügyesen használt ki. Ahogy arra a Portfolio.hu kommentárja felhívja a figyelmet: még ha a briteket nem is feltétlenül zavarják a magas rezsiköltségek, az viszont biztosan idegesíti őket, hogy a piaci mozgásokat szorosan követő árak állandóan változnak, amit szinte lehetetlen nyomon követni, ellenőrizni. A vállalatok az utóbbi időkben már kezdték felismerni az állandóságra, kiszámíthatóságra irányuló fogyasztói igényt, és előjöttek egy-másfél éves fix tarifát kínáló csomagokkal is.

Elsötétülhetnek a brit otthonok

A lépést a fogyasztóvédelmi és a szegénységellenes szervezetek erősen méltatták, de vannak hangok, melyek rámutatnak arra, hogy ez a tüneti kezelés hosszú távon jelentős kockázatokkal jár. Adam Scorer, a Consumer Futures energiaár-figyelő szervezet elnöke azonban nem csatlakozott a hurrázókhoz, hanem arra figyelmeztetett, hogy az ötlet rövid távon fel fogja verni az energiaárakat, és megtorpedózhatja a jövőbeni létfontosságú energiaipari beruházásokat.

Az érintett cégek sem finomkodtak a bejelentés hallatán. A milliárdos profit tényét nem tagadták, de azt állították, hogy a számlájukon gyarapodó pénz arra van, hogy megalapozza azokat a 110 milliárd fontra becsült beruházásokat  – azaz új erőműveket, a vezetékek, készülékek és hálózatok felújítását –, melynek szükségességét senki nem vitatja. Az érv második felét hagyták kimondatlanul lebegni, de azért nem nehéz kitalálni, hogy elöregedő gerinchálózatokra és gázvezetékekre vonatkozhat.

De volt, aki egyáltalán nem lebegtetett: Angela Knight, az energiaszolgáltatóknak lobbizó Energy UK elnöke – nagyon nem mellesleg: egykori konzervatív képviselő – kerek-perec megmondta, hogy az árak befagyasztásával „valós fenyegetéssé válna az áramkimaradások réme, ami minden fogyasztó számára felnyomná az árakat”. Sőt, Knight az energiaszektorban lévő 600 000 munkahelyet is fenyegetve érezné, ha megvalósulna a rezsibefagyasztás.

Egymást marják baloldalon

A toryk eddig ügyesen kezelték a munkáspárti bejelentést. A párt részéről irányított offenzíva helyett inkább hagyták, hogy a konzervatív oldalhoz közel álló lapok maguk húzzák le a keresztvizet az ötletről – melyet egyébként még a Guardian is Miliband legpopulistább beszédeként minősítette . A konzervatívoknak az is kapóra jött, hogy a bejelentést egy rettentő befolyásos egykori munkáspárti miniszter, Lord Mandelson is keményen kritizálta . A Tony Blair-féle Harmadik Út egyik alapító figurája azzal vádolta Ed Milibandet, hogy visszavezette a pártot a piacgazdaság elleni terméketlen harc korszakába.

Mára ki is robbant egy kisebbfajta munkáspárti belháború. Lord Mandelsonról Caroline Flint energiaügyi árnyékminiszter kiderítette, hogy Global Counsel nevű tanácsadócége vastagon érdekelt az energiaszektorban is. Ed Miliband ötlete mellett pedig egymás után tettek hitet a baloldali politikusok. Mondjuk ezek közül Tony Blairében nem volt sok köszönet: az exkormányfő ugyanis nagyon megdicsérte a miniszterelnök-jelölt beszédét, hogy milyen jól volt felépítve, és mennyire értékelték a Zemberek – de magát az ígéretet tartalmilag nem volt hajlandó kommentálni.

Így is lehet faragni

Gordon Brown egykori energia- és éghajlatváltozás-ügyi miniszterként Ed Miliband nyilván tisztában van azzal, amivel minden emigráns magyar: a brit lakásokban a rezsiköltségeket nem elsősorban a magas energiaárak, hanem a borzalmas szigetelés dobja meg. Az Magyarországon is kiderült, hogy a jobb szigetelés és a fűtéskorszerűsítés 50-75 százalékkal csökkentheti a fűtésszámlát – ugye a magyar kormány potom 20 százalékkal akarja csökkenteni a rezsit, és Miliband 120 fontos megtakarítása nem éri el a 10 százalékot.

Az energiahatékonyság növelésére alapozza politikáját a jelenlegi kormányzat is – igaz, egyelőre még csak papíron. A Cameron-kabinet idén nyáron dolgozott ki egy tervezetet, hogyan lehetne az otthonokat takarékosabb energiafelhasználásúvá tenni. A „Segítünk a háztartásoknak lefaragni a rezsiköltséget” címet viselő anyagban a naprakészebb fogyasztásmérőktől elkezdve az okosabb fűtésszabályzókon keresztül egy olyan szigetelés-korszerűsítési programig, melyben a lakók a későbbi rezsimegtakarításaikból törleszthetik a felújítás költségeit.

Ezenkívül ugyanebben a programban Cameron-kabinet rezsikiegészítést jelentett be a nyugdíjasok számára, illetve általános támogatást ígért a különösen nagy hidegekre. Az akcióterv elemei meglehetősen ésszerűnek és életképesnek tűnnek, de politikai szempontból egy nagy baj biztos van velük: jó része a választók politikai horizontjánál messzebbre mutat, és csak közvetett eredményt ígér. Ennél sokkal ütősebb a választók szemében az, ha az állam egy rendelettel pikk-pakk csökkenti a rezsit.

A brit otthonok energiahatékonysága nem csak a kormányzati think-tankek rögeszméje, a brit fogyasztóvédelmi hatóság egy tavaly év végén publikált tanulmányában megállapítja, hogy az energiahatékonyság nemcsak a rezsit csökkenti, hanem a gazdasági növekedést (!!!) is fűti. Ezért a kormányzatnak jobban megéri a szigetelés- és a fűtőtestek korszerűsítésére költeni, mintha a tüzelőanyagok áfáját csökkentené, sőt, GDP szempontjából még az útépítéseknél is hatékonyabb. A tanulmányban azt olvastuk, hogy egy energiahatékonysági program 2015-re 71 000 új munkahelyet teremtene, és 0,2 százalékkal növelné meg a brit GDP-t – ami majdnem 5 milliárd fontot jelent ám.

Lehet-e nyerő a rezsiharc?

James Landale elemzése szerint igen. A rezsicsökkentés – ahogy azt a tízmillió politikai elemző országában már sokat hallhattuk – pofonegyszerű üzenettel bír, és az államnak közvetlenül nem kerül semmibe. Amellett viszont semmivel sem csökkenti a fogyasztók bizonytalanságát, hiszen 2015 előtt vagy 2017 után óriási emelések is bekövetkezhetnek a húsz szűk hónap miatt.

A Magyarországon ismeretlen Milibandnek azonban Landale szerint magára a bejelentés gesztusára is nagy szüksége volt. Csak ilyen lépésekkel tud ugyanis még a választások előtt átalakulni egy London School of Economicson végzett értelmiségiből a „nép emberévé”.

A rezsibefagyasztás ráadásul beleillik abba az ingyenes bölcsőde, magasabb minimálbér és felpörgetett lakásépítés ígéretei által kikövezett vonalba, mellyel a Labour azokat az embereket akarja megszólítani, akik nem tudtak felülni az újból feltámadt növekedési hullám hátára. A kirajzolódó törekvés ellenére a stratégiában az elemző rengeteg megkérdőjelezhető elemet lát – és nyilván ezek a kérdőjelek a viták elmérgesedésével csak szaporodni fognak.