Jácint
15 °C
31 °C

Börtönkórházba került a Pussy Riot-tag

2013.09.29. 18:29

A mordvinföldi javító-nevelő táborból börtönkórházba vitték a Pussy Riot orosz punkegyüttes éhségsztrájkoló tagját, Nagyezsda Tolokonnyikovát.

Tolokonnyikova hétfő óta nem vesz magához ételt. Férje, Pjotr Verzilov közlése szerint a börtönkórház orvosa szörnyűnek nevezte a fiatal nő állapotát. Az intézmény szintén Mordvinföldön, Moszkvától mintegy 600 kilométerre délkeletre található.

A moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban tavaly februárban megtartott, Putyin-ellenes punk-ima egyik résztvevője kétéves büntetését töltötte a 14-es számú mordvinföldi javító-nevelő táborban, ahova 2012 őszén szállították. Tolokonnyikova azóta többször eredménytelenül kérte a bíróságtól feltételes szabadon engedését, hétfőn pedig az orosz sajtóban is megjelent panaszlevelében azt állította, hogy a tábor parancsnokhelyettese életveszélyesen megfenyegette.

Tolokonnyikova arról is írt, hogy általában embertelennek tartja a körülményeket. Ennek hatására az orosz államfő mellett működő emberi jogi tanács tagjai vizsgálatot folytattak a mordvinföldi javító-nevelő táborokban. A szövetségi nyomozóhatóság is megkezdte a vizsgálatot Tolokonnyikova panasza nyomán, majd Moszkvába hívatták a 14-es számú tábor vezetőit.

Ilja Sablinszkij, az elnöki emberi jogi tanács egyik tagja megerősítette Tolokonnyikova panaszában leírtakat. A moszkvai Közgazdasági Főiskola professzora nyolc elítélttel tudott beszélni, mielőtt kikérdezte volna a Pussy Riot tagját. A professzornak égnek állt a haja attól, amit tőlük hallott – idézte Sablinszkijt a gazeta.ru.

A Pussy Riot-tag férje és ügyvédei vasárnap Gennyagyij Kornyijenkóhoz, az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat parancsnokához fordultak, miután már több mint 60 órája nem tudtak kapcsolatot létesíteni Tolokonnyikovával és aggódnak egészségi állapota miatt. A férj egyébként pozitívumnak tartja, hogy feleségét kórházban ápolják.

„Éhségsztrájkba kezdek és nem vagyok hajlandó rabszolgamunkát végezni. Mindaddig ezt teszem, amíg a vezetés nem kezdi el betartani a törvényt és fel nem hagy azzal, hogy úgy bánik a bebörtönzött nőkkel, mint az állatokkal″ – írta Tolokonnyikova levelében.