Rejtélyes vonatbaleset Chicagóban

2013.09.30. 19:31

Két ingázó vonat ütközött Chicagótól nem messze hétfőn reggel, írja a wgntv.com. A balesetben több tucatnyian megsérültek, egyes források szerint összesen 33, mások szerint 48 embert szállítottak kórházba könnyebb sérülésekkel.

A két vonat ugyanazon a vágányon állt, az egyik nyugat felé, a másik keletre nézett. Ezek közül az egyik szerelvény a Blue Line megállóban várakozott, amikor a másik orral előre belerohant. Az ütközés okát még vizsgálják. Az esetet bűntényként kezelik, mivel az ütközést kiváltó vonatban éppen akkor nem volt sofőr, és a négy vagonban sem tartózkodott senki. Az ABC News szerint szemtanúk korábban láttak egy szerelőt a vonaton, ezt az információt azonban eddig senki sem erősítette meg.

"Nem tudom, beszélhetünk-e elszabadult vonatról. Az biztos, hogy a vonat olyan irányba mozgott, amelyikbe nem lett volna szabad, egy olyan vágányon, amelyen nem is tartózkodhatott volna. Világos, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie" – nyilatkozta a CTA szóvivője. Illetékesek szerint az eset azért is rejtélyes, mert a CTA vonatok egy biztonsági beállítás miatt nem tudnak úgy elindulni, hogy senki sem tartózkodik rajtuk. Ugyanakkor a nyomozást a vasúti kocsikat figyelő kamerák felvételei is segítik majd, és a balesetről is készült videó.

A vonatközlekedés egy darabig szünetelt, de már helyreállt a rend, habár Harlemben, a baleset közelében egyelőre nem állnak meg a vonatok. A helyszínen pótlóbuszok járnak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport