István, Vajk
17 °C
22 °C

Férje mellé kerülhet Tito özvegye

2013.10.21. 12:49

A kormány ülésén létrehozták azt a bizottságot is, amely a temetésről gondoskodik. Első ülésüket hétfő délután tartják, ezen részt vesznek az elhunyt családtagjai is, és a temetés időpontjáról közösen döntenek.

Ivica Dacsics miniszterelnök már vasárnap azt mondta, hogy eleget tesznek Jovanka Broz utolsó kívánságának, és Tito mellett vagy közelében – várhatóan a volt elnöki rezidencia kertjében lévő építményben, a Virágházban – jelölik ki örök nyugvóhelyét.

Jovanka Broz 89 éves volt, nyár óta többször is válságos állapotban vitték kórházba, és vasárnap hunyt el.

A férjénél 32 évvel fiatalabb Tito feleségeként Jovanka Broz a Balkán számos történelmi jelentőségű eseményének volt a szemtanúja, haláláról a világ vezető hírügynökségei is beszámoltak. Egyesek veszélyes uralkodónak, mások tragikus sorsú nőnek nevezték, és voltak olyanok is, akik orosz kémnek tartották.

Az asszony Tito 1980-ban bekövetkezett halála óta visszavonulva, gyakorlatilag házi őrizetben élt egy villában Belgrád előkelő negyedében. Vagyontárgyait államosították, személyes ajándékai, ruhái, levelei nagy részét elvették, 2006-ig nem volt sem saját jogú, sem özvegyi nyugdíja, szociális segélyen élt. A személyazonosságát igazoló iratokat is csak 2009-ben kapott újra.