Salamon
7 °C
14 °C

Kisfiú vagy kislány? Egyik sem!

2013.11.01. 11:29

A német szülőknek mától lehetőségük lesz üresen hagyni az újszülött nemét jelölő részt a születési anyakönyvi kivonatban, így lényegében egy harmadik "nem meghatározott" nemet választhatnak egy nemrég elfogadott jogszabály alapján – írja a BBC.

A törvény azért született meg, mert a törvény rugalmatlansága számos esetben vezetett kellemetlenségekhez a nem egyértelmű biológiai nemmel rendelkezők esetében. Egy esetben például egy interszexuális (tehát férfi és női nemi jelleggel egyaránt rendelkező) személyen azért hajtottak végre műtétet, hogy "egyértelműsítésék" a biológiai nemét, ő ugyanakkor erről azt mondta "nem vagyok férfi vagy nő. A műtét miatt viszont most az orvosok által összevarrt, sebekkel teli tákolmány vagyok".

A német útlevelekben a nemet eddig két opciót közül lehetett választani, a belügyminiszérium szerint a férfi (F), vagy a nő (N) mellett mostantól az X is választható lesz az interszexuálisok számára.

Nem egyértelmű, hogy ennek milyen hatása lesz a házasság és az élettársi kapcsolatok jogi szabályozására, jelenleg Németország a házasságot férfi és nő kapcsolataként definiálja, míg az egynemű párok számára az élettársi viszonyt teszi lehetővé a törvény.