Salamon
6 °C
14 °C

A Munkáspárt önállóan indul 2014-ben

2013.11.05. 16:20

A Munkáspárt önállóan indul a 2014-es parlamenti választáson, és a körzetek nagy többségében jelöltet állít, mondta Thürmer Gyula pártelnök keddi, miskolci sajtótájékoztatóján. Azt mondta, céljuk az, hogy országos listája legyen a pártnak. Az Indexnek még augusztusban azt nyilatkozta Thürmer, hogy az országos lista állítása nem fog gondot okozni nekik, mivel az új választási törvény értelmében egy ember több pártot is támogathat kopogtatócédulájával.

Pártja választási programjának pontjai közül kiemelte a progresszív személyi jövedelemadó bevezetését, a gazdagokra egyszeri vagyonadó kivetését, a közműszolgáltató cégek államosítását. Akiknek 500 millió forintnál nagyobb vagyonuk van, összevont vagyonbevallást kellene tenniük a Munkáspárt szerint, és vagyonuk értékének 40 százalékát be kellene fizetniük. A minimálbért adómentessé tennék, a minimálbér és az átlagbér között 10 százalékos, 500 ezer forintos havi jövedelemig 25 százalékos, az e fölötti sávban pedig 45 százalékos szja-t alkalmaznának.

Szerinte ha így maradnak a dolgok, a dolgozó embereknek nem marad semmijük, csak az adósságuk, és tűrőképességük túl lép azon a határon, amit a társadalom el tud viselni. "A Munkáspárt azért megy a parlamentbe, hogy változást érjen el" - mondta.

Augusztusi kérdésünkre, hogy milyen eredményt tart reálisnak 2014-ben, azt válaszolta Thürmer, hogy az egy százalék elérése lehetséges. Hogy mennyire fognak elkeseredni, ha megint nem jut be a párt a parlamentbe, illetve meddig lehet parlamenten kívüli pártként életben maradni, arra azt mondta:„a pártnak óriási erkölcsi tőkéje van, és ahogy Bajcsi-ZsilinszkyEndre mondta: munkáspárt mindig lesz. Olyan régóta tévelyegnek a munkások az MSZP-Fidesz vonalon, hogy a sok csalódás után előbb-utóbb rájönnek majd, igazából mi képviselhetjük az érdekeiket hitelesen”.