Gyöngyi
9 °C
9 °C

Észak-koreai menekülteket fogtak Kínában

2013.11.18. 11:30

Legkevesebb 13 észak-koreai menekültet fogtak el a kínai hatóságok a délnyugat-kínai Jünnan tartomány székhelyén, Kunming városában – jelentette a hongkongi online média hétfőn dél-koreai forrásokra hivatkozva.

Az eset még pénteken történt, az információk szerint az őrizetbe vettek közül ketten koreai nemzetiségű kínai állampolgárok voltak, akik a csoport idegenvezetőjének adták ki magukat. Feltételezések szerint egy délkelet-ázsiai országba készültek továbbmenni, ahonnan Dél-Koreába vezetett volna az útjuk.

Az észak-koreai menekülteknek Kínában kiadatással kell szembenézniük, mivel Peking tiltott határátlépőkként, gazdasági menekültekként kezeli őket, és általában visszatoloncolja őket hazájukba. Emberjogi szervezetek szerint ott súlyos büntetések várnak rájuk.

A legfrissebb esettel kapcsolatban a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője közölte, hogy megkísérlik hivatalosan is megerősíttetni a sajtójelentéseket. A kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn kérdésre válaszolva azt mondta, nincs tudomása az esetről. Csin Kang sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta az értesülést, de közölte, hogy hasonló esetekben Kína a vonatkozó „hazai és nemzetközi törvényeket, valamint humanitárius szempontokat” figyelembe véve jár el.

Korábban nyilvánosságot kaptak olyan információk, miszerint Kínában az észak-koreaiak menekítésére szakosodott dél-koreai szervezetek, köztük egyháziak tevékenykednek. Ezek, illetve aktivistáik ellen a kínai hatóságok már határozottan felléptek. Az elmúlt hat évtizedben körülbelül 25 ezer észak-koreai szökött meg és keresett boldogulást Dél-Koreában, többségük az 1990-es évek végét jellemző rendkívül súlyos aszály, illetve az azzal járó élelmiszerhiány és a kegyetlen elnyomó rendszer miatt vállalkozott a veszélyes kalandra.