Orsolya
7 °C
17 °C

Orbán a mediterrán kudarc miatt tart az eurótól

2013.11.21. 06:41

Orbán Viktor Japánban tett hivatalos látogatása keretében csütörtökön tartott előadást a tokiói Dzsószai Egyetemen. A több közép-európai oktatási intézménnyel is szoros kapcsolatot ápoló egyetem a miniszterelnöknek „a szabadság és a demokrácia iránti elkötelezettségéért” díszdoktori címet adott - írja az MTI.

A miniszterelnök angol nyelvű beszédében az Indiának is belengetett Közép-Európa-vízióját vette elő, miszerint a 80 milliós visegrádi tömb lesz az „európai növekedés húzóereje”. Ezek az országok ugyanis már kikeveredtek a válságból, ráadásul kiváló logisztikai lehetőséget biztosítanak a nagy uniós piacok eléréséhez – ajánlotta Orbán a befektetők figyelmébe a Magyarországot is magába foglaló régiót.

A miniszterelnök megosztotta 100 főnyi hallgatóságával itthon már közismert történelemfilozófiai gondolatait is, amiből ezúttal azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi válság után a nyugati világ nem élhet úgy, ahogyan eddig tette, „vissza kell térnie a munka és a keresztény kultúra hagyományaihoz”.

Az előadás utáni kérdések között volt Magyarország eurócsatlakozásának időpontja is – ezt történetesen egy magyar diák firtatta –, amire Orbán azt mondta, hogy „2002 és 2008 között Magyarországnak történelmi esélye volt”, hogy belépjen az eurózónába, de az akkori kormányok nem tudtak élni ezzel. Azt is elismerte, hogy kormánya annyira nem hajtott az eurózóna-csatlakozásra, mert akkor nem lett volna lehetősége az „unortodox” lépésekre. Orbán intő jelként mutatott az eurózónába tartozó, ámde súlyos válsággal küszködő mediterrán államokra, melyek felkészületlenül kezdték el használni a közös pénzt. A tanulság szerinte az, hogy addig nem szabad csatlakozni az eurózónához, amíg az egy főre eső magyar GDP el nem éri a magországok GDP-jének legalább a 90 százalékát. Ez azért még odébb van.

Orbán egyébként többször kijelentette, hogy a kormány pénzügyi mozgásterének megőrzése érdekében egyáltalán nem akarja bevinni Magyarországot az euróövezetbe, legutóbb a júniusi EU-csúcson tette egyértelművé távolmaradási szándékát.

A miniszterelnökre a hét második felében sűrű program vár: ő nyitja meg a Tokiói Magyar Kulturális és Turisztikai Információs Központot, részt vesz egy üzleti fórumon, valamint nem utolsósorban találkozik majd Abe Sindzó japán miniszterelnökkel is.