Hruscsovné vigasztalta a First Ladyt

Az üzbég kolhozok dolgozóinak – a genderszempontokat figyelembe vevő szovjet zsargonban kolhoznyikoknak és kolhoznyicáknak –, a közép-ázsiai szovjet tagköztársaság munkásainak és minden polgárának intézett felhívást a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) az Izvesztyija első oldalán november 23-án. Ez azonban nem jelenti, hogy a szovjet sajtó ne lett volna hangos az amerikai elnök halálhírétől.

Kennedy meggyilkolása az Izvesztyija napilap címlapján is megjelent, az üzbégeknek küldött köszöntő mellett. A napilapi kánont, miszerint szovjet hír a vezető, Kennedy sem tudta megtörni, de épp, mivel ez a szabály áthághatatlan volt, tulajdonképpen abból, hogy Kennedy halála a második helyen volt, a szovjet olvasó tudhatta, hogy ez az esemény foglalkoztatja legjobban a Nyikita Hruscsov vezette SZKP-t.

Aki mégsem tudott volna olvasni a sorok között, az az Izvesztyija heti kiadásából – az épp a gyilkosság másnapján megjelent Nyegyeljából – aztán végképp érthetett: itt már Kennedy portrája állt a címoldalon, Tregikus hír Texasból címmel.

A szovjet protokollban szokatlan módon megjelent a sajtóban a főtitkár feleségének levele is. Nyina Hruscsova az elnök özvegyének, Jacqueline Kennedynek fejezte ki részvétét.

Hogy a Kreml rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított az elnök halálának, azt jelezte az is, hogy a szocialista országokból kizárólag a Szovjetunió küldte el képviselőjét Kennedy temetésére, Anasztasz Mikojan személyében. Hruscsov bizalmasa – Sztálin halála után a minisztertanács elnökének helyettese, később a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, kvázi államfője – egyébként is szoros kapcsolatban állt Washingtonnal: Mikojan készítette elő Hruscsov 1959-es amerikai vizitjét, és többször ő tárgyalt Kennedyvel és Fidel Castróval a kubai rakétaválság idején.

Épp az utóbbi a magyarázata annak, miért kapott megkülönböztetett helyet Kennedy a szovjet vezetésnél az amerikai elnökök között. A szovjet sajtó őt korábban is hangzatosan a béke nagy barátjának, a békés egymás mellett élés őszinte hívének mutatta be, aki eredményesen száll szembe az Egyesült Államok jobboldali, ultraradikális köreivel.

Elsőre meglepő, hogy ezt a szovjet sajtó épp azzal az elnökkel tette, akivel Moszkva többször súlyos konfliktusba, a rakétaválság idején egyenesen a III. világháború közelébe sodródott. Ivan Cvetkov cikkében oldja fel a látszólagos ellentmondást: Hruscsovot ugyanis fenyegette a veszély, hogy a kubai rakétaválság rendezésével – amely nyomán Moszkva lényegében visszavonulót fújt, lemondva arról, hogy atomtölteteket helyezzen el a szigetországban – olyan gyenge vezetőnek tűnhet, aki megadta magát az amerikai nyomásnak.

Ennek legjobb ellenszere épp az volt, hogy Kennedyt még életében felmagasztalja a szovjet sajtó, olyan vezetőként mutatva be, akivel a Szovjetunió és a világbéke érdekében érdemes egyezkedni, mert céljaik közösek.