Gyöngyi
9 °C
9 °C

Meghajolt a buszpályaudvar a légnyomástól

2013.11.26. 22:20

Egy robbanóanyaggal megrakott autó robbant fel kedden Damaszkusz egyik nyugati elővárosában - írja az MTI a szír állami televízióra hivatkozva. A merényletben legalább tizenöten haltak meg, és eddig harminc sebesültet vittek kórházba.

A Szomaríja autóbusz-pályaudvarának közelében lezajlott merénylet elkövetőjeként egy magányos férfit azonosítottak. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet szerint a halottak közül kilencen civilek, hatan pedig a kormányhoz hű hadsereg tagjai voltak.

Damaszkuszt az ellenzéki tüzérség is megdolgozta: a belvárosban és egy északi kerületben négy ember vesztette életét.

Közben az ország más területein sem állt meg az élet, a lázadók az északon lévő Kara városában állítólag tíz egészségügyi dolgozót mészároltak le. Az állami hírügynökség - mindig nagy kritikával kezelendő! - információi szerint öt orvos, öt ápolónő és két sofőr halt meg.