Salamon
6 °C
14 °C

Berlusconit kizárták a szenátusból

2013.11.27. 18:20 Módosítva: 2013-11-27 18:30:06

Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnököt szerdán azonnali hatállyal kizárták az olasz szenátusból - jelentette az MTI a hírügynökségi forrásból.

A szenátusi vita során a többség elutasított kilenc javaslatot is, amiknek az volt a céljuk, hogy az adócsalásért jogerősen négy évre elítélt politikusra ne alkalmazzák az úgynevezett Severino-törvényt. Ez azt mondja ki, hogy nem lehet a parlament tagja olyan személy, akit több mint két év börtönbüntetésre ítéltek jogerősen.

Berlusconi most legalább hat évig nem indulhat parlamenti választáson, de ez nem jelenti politikai pályafutása végét, mert várhatóan továbbra is a közélet meghatározó szereplője marad.

A parlamenti mandátumának visszavonása elleni szavazás előtt beszédet tartott a volt kormányfő a pártja, a Forza Italia (FI) szolidaritási demonstrációján az olasz főváros központjában.

Készen állunk a halálra! - idézte az olasz himnuszt Berlusconi a római rezidenciája előtti tömegtüntetésen.

A FI adócsalásért elítélt elnöke keserű napról beszélt. Az ügyészség áldozatának nevezte magát, ami húsz év óta üldözi azért, hogy a hatalom a baloldal kezébe kerüljön. Egyetlen civilizált országban nem üldöztek még így politikai vezetőt! - fogalmazott.

"Nem vonulok vissza egy kolostorba! A helyemen maradok!" - hangoztatta Berlusconi. Hozzátette, ha kizárják a parlamentből, akkor még inkább Olaszország szabadságáért fog harcolni.