Árpád
3 °C
12 °C

Tortát nyomták egy politikus arcába, két évet kaptak

2013.11.27. 20:14

Két év börtönre ítélték azt a három spanyol férfit, akik tortába nyomták a Navarre megyei önkormányzat vezetője, Yolanda Barcina arcát, hogy így tiltakozzanak egy vasútvonal építése ellen – írja a Local.

"A piték nem veszélyes tárgyak, nem valószínű, hogy sérülést okoznak, és nem is ez volt a támadók célja, azonban mégiscsak testi erőszakot vetettek be" – indokolta a döntését a spanyol legfelsőbb bíróság. A három férfit hatóság megtámadása miatt ítélték el.

A pitedobálók egy Franciaországot és Navarrát Baszkföldön keresztül összekötő vasútvonal megépítése ellen tiltakoztak az akciójukkal.

Barcina egy toulouse-i lakossági fórumon esett a tortatámadás áldozatául, 2011-ben. "Teljesen összezavarodtam. Elég durván eltalált az első torta, mert nagyon fájt. Aztán még kétszer eltaláltak, mielőtt felálltam. A krémtől nem láttam semmit " – mondta a nő az utolsó tárgyaláson. Az önkormányzati vezető ügyvédje az egyik elkövetőt kilenc év börtönre ítélte volna.