Vendel
6 °C
21 °C

Ukrajna a lebegést választotta

2013.11.27. 17:16
Folynak még ez EU-párti ellenzéki tüntetések Kijevben, de a kormány döntött: a Keleti Partnerség csütörtökön kezdődő vilniusi csúcsán nem írja alá Viktor Janukovics a társulási szerződést az EU-val. Hoszabb távon hajlandó ugyan erre, de csak EU-ukrán-orosz háromoldalú tárgyalások után. Az EU láthatóan nem tudott elég gazdasági és politikai erőforrást nyújtani a közeledés biztosításához. Az Eurázsiai Gazdasági Térség megteremtésén munkálkodó Moszkvának erősebb érvei vannak az energetikailag, gazdaságilag, történelmileg is hozzá jobban kötődő posztszovjet állam integrálására.

Összevonták tüntetőiket az eddig két kijevi téren demonstráló ellenzéki pártok szerdán, így a hat napja tartó tiltakozásnak most már egyetlen központi helyszíne Kijevben a Függetlenség tér, amely a 2004-es narancsos forradalomnak is a fő terepe volt.

Az EU-párti tiltakozók azt követelték, hogy Viktor Janukovics írja alá a társulási szerződést az EU-val. Az elnök kitartott a kormány múlt heti döntése mellett és felfüggesztette az aláírás előkészítését, így erre a vilniusi csúcson – bár Janukovics elmegy a litván fővárosba – nem kerül sor.

A haza nem lehet ellenzékben

Ezek után szerdán az ellenzék vezetői – a bebörtönzött exkormányfő, Julia Timosenko mögött álló Batykivscsina (Haza), amelyet most lényegében Arszenyij Jacenyjuk vezet, az Oleg Tyahnibok által irányított ultranacionalista Szvoboda (Szabadság) és a nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Vitalij Klicsko nevével fémjelzett UDAR (Ütés) – úgy döntöttek, hogy saját maguk is küldöttséget küldenek Vilniusba. „Hogy ne csak Janukovics, hanem az ukrán nép véleménye is hallható legyen” – mondta Tyahnibok.

Az ellenzékiek korábban egy közleményt fogadtak el, amelyben követelték a szerződés aláírását, az ehhez szükséges törvények elfogadását – többek között azt, amely lehetővé tenné, hogy Timosenko elítéltként is gyógykezelésre utazhasson Németországba –, vagy, ha minderre nem kerülne sor, akkor a parlament feloszlatását.

Eközben a fővárosban ezer egyetemista tüntetett az EU-hoz való közeledés mellett, és néhány ezer hallgató vonult utcára az ország nyugati részében is. Az oroszajkú keleti területeken, a kormány fő erejét adó Régiók Pártja (PR) hátországában nem voltak EU-párti tüntetések.

Janukovics akarja is, meg nem is

„Három éve vakon aláírtam volna a szerződést, de az EU csak újabb és újabb feltételeket támasztott” – mondta egy szerdai interjújában Janukovics, aki továbbra sem zárta ki a társulási szerződés aláírását, de csak akkor, ha az előkészítésbe az EU és Ukrajna mellett Oroszországot is bevonják.

Erre minden oka megvan: százezerszámra dolgoznak ukrán állampolgárok Oroszországban, ám ha a keleti szomszéd szigorítana a hátárátlépés szabályain – és az illegális munkavállalók ellenőrzésén –, úgy sokuk helyzete ellehetetlenülne. Ukrajna kivitele az EU-ba és Oroszországba csaknem azonos mértékű – körülbelül 23-23 milliárd dollár –, ha a keleti piac szűkülne, úgy az egyébként is nehéz helyzetben lévő ukrán gazdaság – amely negyedik negyedéve mutat csökkenést – tovább zsugorodna, egyre növelve az amúgy is gyorsan gyarapodó államadósságot: ez 2000-ben 13 milliárd dollár volt, tavaly már 124 milliárd. (Igaz, ez a nominális értéken számított a 170 milliárdos GDP-nek csak 72 százaléka, ami jobb, mint sok EU-s tagállamé, ám a tendencia aggasztó.) Ukrajna 30 milliárd dollárral tartozik Orosz bankoknak is.

A gáz mindent ellep

Ráadásul az energiafüggés továbbra is fennáll: Ukrajna hétmilliárd dollárral tartozik a Gazpromnak az orosz gáz importja után, és annak nincs esélye, hogy az orosz fél ellentételezés nélkül felülvizsgálja azt a 2009-es megállapodást, amelyet az akkori ukrán kormányfő, Timosenko és akkori orosz kollégája – 2008-ig és 2012 óta Oroszország elnöke – Vlagyimir Putyin írt alá. (Timosenko épp emiatt, az ukrán bíróság szerint előnytelen szerződés miatt ül börtönben, amit az ítélet szerint hatáskörét túllépve írt alá.)

Nem véletlen, hogy a múlt héten ismét felújította Moszkva és Kijev a kétoldalú konzorcium létrehozásáról szóló tárgyalást, amely nyomán orosz ellenőrzés alá kerülhetne az ukrán tranzithálózat. Az ígéretek szerint ebben az esetben Ukrajna 260-280 dollárért kaphatná a gázt ezer köbméterenként, amiért jelenleg 400 dollár körüli összeget fizet. (Ukrajna az orosz forrás egy részét Lengyelországon és Magyarországon át Németországból érkező földgázzal váltotta fel, amiért 380 dollárt fizet.) Az ukrán sajtó szerint lehetséges, hogy ehhez nem is kéne szerződést módosítani, csupán a Naftogaz Ukraini igénylésének egy részét átirányítani a Dmitrij Firtas vezette Ostchemhez, amely jelenleg is 280 dollár körüli összegért juthat orosz földgázhoz. Ez a megoldás tűnik valószínűbbnek azért is, mert Putyin közölte: a 2019-ig érvényes ukrán-orosz gázszerződés felülvizsgálata nincsen napirenden.

Moszkvára mutogatott Aleksander Kwasniewski egykori lengyel elnök is, aki a társulási szerződés aláírásának előkészítésén dolgozott az Európai Parlament megbízottjaként. A politikus szerint orosz ajánlat állhat annak hátterében, hogy Ukrajna elállt a társulási szerződés mostani aláírásától.

Rossz időzítés

Bár az elmúlt hónapokban még majdnem biztosnak mondták Brüsszelben és Kijevben is a szerződés aláírását, tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy nem így alakult.

„Ukrajnának sokkal jobbak lettek volna az esélyei a 2004-es narancsos forradalom utáni eufóriában.

„Viktor Juscsenko azonban nem bizonyult elég rátermett államfőnek, hogy ezt végigvigye, pedig akkor az EU – évekkel a 2008-as válság előtt – jóval nagyobb eséllyel tudott volna érdemi támogatást adni” – mondta Sz. Bíró Zoltán. A Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa szerint akkor ráadásul Oroszország is épp csak kezdett gazdaságilag megerősödni, így jóval kevesebb energiát tudott volna arra fordítani, hogy Ukrajna és az EU közeledését megakadályozza. Akkor nagyobb valószínűséggel indulhatott volna el a politikai és a jogrendszer átalakítása, a korrupció visszaszorítása, amely nyomán több esély lett volna az integráció hosszú folyamatának megkezdésére.

Az elszalasztott lehetőség után azonban az EU mai állapotában nem tud kellő támogatást nyújtani ahhoz, hogy a társulási szerződéssel járó áldozatokat Ukrajna vállalni tudja. Részben ezért sincsen meg a politikai elitben sem az akarat, hogy erre rászánja magát. Másrészt azért nincsen, mert a hosszú távon haszonnal járó közeledést belső rövidtávú politikai érdekek is felülírják: most épp a 2015-ös elnökválasztás, amely közrejátszik abban is, hogy nem került sor Timosenko kiengedésére.

A Sz. Bíró elismeri, hogy Ukrajna számára gazdaságilag rövid távon óriási terhet jelentene, ha a kapcsolata megromlana Oroszországgal, mert ezt nem tudná ellensúlyozni a szerződés révén hozzáférhetőbbé váló európai piac. „Ahhoz, hogy Ukrajna versenyképes termékekkel jelenjen meg az EU piacain, rendbe kellene tenni a gazdaságot. Ehhez viszont az országnak nem tud elég segítséget nyújtani az EU” – mutatott rá a csapdahelyzetre a szakember.

Könnyűsúlyú Keleti Partnerség

A Keleti Partnerséget azon volt szovjet tagállamok számára hozta létre az EU, akiknél számítani lehetett arra, hogy hosszabb távon az EU-integrációt tekintik céljuknak. „Ez egyfajta lelkiismereti ügy is volt az EU politikusainak, hogy az utódállamoknak valamiféle európai perspektívát adjanak” – adta meg a létrehozás egyik motivációját Sz. Bíró. A csoportban a dél kaukázusi Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország foglal helyet, Kelet-Európából pedig Belarusz, Moldova és Ukrajna. Utóbbi a maga 47 milliós méretével messze a legjelentősebb szereplő. Ráadásul az Alekszandr Lukasenko vezette Belarusz mára egyértelműen az orosz orientációt választotta – tagja lett az Oroszországgal és Kazahsztánnal közös Vámszövetségnek (TSZ) is – és szeptember óta egyértelművé tette ezt az irányt Örményország is. A földgáz és olajlelőhelyei miatt stratégiailag fontos Azerbajdzsán pedig nem adja jelét annak, hogy demokratikus átalakításba kezdene.

Nem meglepő módon egyébként a Keleti Partnerséghez sem viszonyul egységesen az EU. A kezdeménydezői és legaktívabb működtetői Svédország és Lengyelország voltak. „Ez érthető, hiszen biztonságpolitikai szempontból számukra fontosabb volna, hogy az EU és Oroszország között inkább Európa felé nyitott ütközőállamok jönnek létre.  „A nyugatabbra lévő tagok számára viszont nagyobb a jelentősége az Oroszországgal fenntartott gazdasági kapcsolatnak” – jegyezte meg Sz. Bíró, utalva arra, hogy a Keleti Partnerségre Moszkva úgy tekintett, mint az EU befolyási zónájának szélesítését célzó intézményre.

Eurázsia a tét

A vilniusi csúcson így várhatóan csak Grúzia és Moldávia írja majd alá a társulási szerződést az EU-val. Ez kudarcnak tekinthető, hiszen mindkét országnak rendezetlen területi vitái vannak – Grúziából kiszakadt a Moszkva által támogatott Abházia és Dél-Oszétia, míg Moldáviában az oroszajkúak lakta Dnyesztermenti Köztársaság létezik kváziállamként –, amelyek bármikor kiújuló vitákat okozhatnak Moszkvával. Igaz, a kicsi, 3 és 5 milliós két országnak, mérete miatt talán kézzelfoghatóbb segítséget tud nyújtani Brüsszel, mint az EU számára Törökországhoz hasonlóan nehezen emészthető Ukrajnának.

Épp ezért az a tény, hogy egyelőre mégsem születik megállapodás Ukrajnával, tulajdonképpen tehermentesítést is jelent az EU számára, ha az integráció elősegítésének költségeire gondolunk. Ezekre ugyanis a közösség láthatóan nem készült fel.

„Az igazi veszteséget azonban az jelentheti az EU-nak, hogy Ukrajnával, amennyiben Oroszország vonzáskörzetében marad, megnő az esélye annak, hogy a Putyin által vizionált, a Független Államok Közösségének (FÁK) térségére építő Eurázsiai Gazdasági Térség életképessé válik” – hívta fel a figyelmet Sz. Bíró, bár hangsúlyozta, hogy Ukrajna egyelőre egyik fél mellett sem kötelezte el magát. „Kérdés, meddig tartható fenn ez a lebegő állapot” – mondta a Történettudományi Intézet főmunkatársa, aki szerint Putyin elnöki székbe való visszatérése óta világos, hogy az orosz külpolitika a FÁK-országokra összpontosítja energiáit. „Ukrajna nélkül ez a projekt nem több, mint szimuláció.”