Negyvenezer korrupt kínait rúgtak ki

2014.01.06. 10:21

A negyvenezerhez közelített a korrupció miatt elbocsátott hivatalnokok száma Kínában 2013 első tizenegy hónapjában – írja az MTI a kínai legfelsőbb ügyészségre hivatkozva.

A hivatal honlapján közzétett adatok szerint a hatóságok tavaly január elejétől november végéig több mint 36 900 főt mentettek fel állásából hivatali korrupció miatt. Egyharmaduk többször is vétett a törvények ellen, és az esetek túlnyomó többsége, több mint 80 százaléka súlyos vétségnek számít, jelentős összegű vagy magas szintű hivatalnokok által elkövetett visszaélést takar.

A kelet-ázsiai ország ügyészségei több mint 16 500 olyan esetre derítettek fényt, amely az adófizetőknek közvetlenül is károkat okozott. Ezekből 13 ezer a jelentős esetek száma, amelyekben összesen 5,5 milliárd jüannyi (200 milliárd forint) visszaélés történt.

Cao Csien-ming legfőbb ügyész a kínai országgyűlés számára készített október végi jelentéséből kiderül: az elmúlt öt évben Kínában mintegy 200 ezer embert vizsgáltak kenőpénzek elfogadása, illetve sikkasztás vádjával, közülük valamivel több mint 150 ezren kerültek bíróság elé. Az ítélőszékek a vádlottak 99,9 százalékát, vagyis mintegy 149 ezer embert bűnösnek találtak, átlagosan mindössze minden ezredik vád bizonyult alaptalannak. A vizsgált megyei vagy annál magasabb szintű állami hivatalnokok visszaélései az összes eset közel 10 százalékát adják, 32 főt pedig miniszteri szintű pozíciójában kaptak visszaélésen.

A kínai vezetés tavaly év végén indított átfogó és nagyszabású korrupcióellenes harcot. Hszi Csin-ping elnök korábban több alkalommal is hangsúlyozta: a felelősségre vonás alól senki, a legmagasabb rangú hivatalnokok sem jelenthetnek kivételt.