Beszólt a Legónak egy kislány

2014.02.03. 08:57

Dühös levelet írt a Legónak egy hétéves kislány. Charlotte nemcsak azt kifogásolta, hogy sokkal több fiú legófigura van, mint lány, hanem azt is, hogy a lányfiguráknak sosincs munkájuk, mindig csak  „otthon ülnek, strandolnak és shoppingolnak", miközben a fiúk mindenféle kalandokban vesznek részt, „életeket mentenek, és cápákkal úsznak" – írja az io9.com.

„Azt szeretném, hogy több lány legófigura legyen, és hogy nekik is legyen munkájuk, és kalandozzanak, oké !?!" –  kérte Charlotte a Legót.

A világ egyik legnépszerűbb játékát már korábban is több kritika érte a hagyományos nemi szerepek hangsúlyozásáért, ezért az utóbbi években a cég több menő lányfigurát is a piacra dobott. Tavaly szeptemberben jöttek ki például az első női tudós figurával, ami játéktörténelmi lépésnek számított. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Elon Musk fokozza a botrányt, lezajlott a beszélgetése az AfD pártvezetőjével

Elon Musk fokozza a botrányt, lezajlott a beszélgetése az AfD pártvezetőjével

A techmilliárdos több témát is érintett Alice Weidellel.

tegnap, 21:52

  • Külföld
A német és a francia külügyminiszter tárgyalt Damaszkuszban az új szíriai vezetéssel

A német és a francia külügyminiszter tárgyalt Damaszkuszban az új szíriai vezetéssel

Az Aszad-rezsim bukása óta ez volt az első magas rangú, miniszteri szintű uniós kapcsolatfelvétel.

január 3., 21:11

  • Külföld
Joe Biden fél lábbal már kint van a Fehér Házból, de a Japánoknak még keresztbe tett

Joe Biden fél lábbal már kint van a Fehér Házból, de a Japánoknak még keresztbe tett

Hatalmas üzletet hiúsított meg az USA elnöke.

január 3., 18:10

  • Külföld
Súlyos tüdőgyulladást kapott Ursula von der Leyen, minden programját azonnal lemondták

Súlyos tüdőgyulladást kapott Ursula von der Leyen, minden programját azonnal lemondták

Így ő sem lesz ott Varsóban a lengyel soros elnökség nyitórendezvényén, amelyre a magyar nagykövetet sem hívták meg.

január 3., 18:36

  • Külföld
Zsákutcába jutottak az osztrák koalíciós tárgyalások, a pártok nem tudnak összefogni a szélsőjobboldal ellen

Zsákutcába jutottak az osztrák koalíciós tárgyalások, a pártok nem tudnak összefogni a szélsőjobboldal ellen

Két hónap után megszakadtak a kormányalakítási egyeztetések.

január 3., 20:26

  • Külföld
Több száz szakembert várnak az Antarktiszra álomfizetéssel

Több száz szakembert várnak az Antarktiszra álomfizetéssel

Az orvosokon keresztül a szakácsokon át különböző területekre várnak dolgozókat négy kutatóállomásra.

január 3., 20:59

  • Címlapon
Orbán Viktor ígérete Donald Trump karmai közé kerülhetett

Orbán Viktor ígérete Donald Trump karmai közé kerülhetett

A kérdés az, hogy a kormány tud-e élni a „Trump-kártyával”.

tegnap, 19:05

  • Címlapon
Példátlan, amit Elon Musk tesz, megváltoztatja a németországi erőviszonyokat?

Példátlan, amit Elon Musk tesz, megváltoztatja a németországi erőviszonyokat?

Sokan egyre nyugtalanabbak a techmilliárdos európai politikába való „betörési kísérlete” miatt.

tegnap, 16:03

  • Címlapon
Barack Obama mellé ültették Donald Trumpot Jimmy Carter búcsúztatóján

Barack Obama mellé ültették Donald Trumpot Jimmy Carter búcsúztatóján

Nem az történt, amire mindenki gondolt volna.

tegnap, 20:57

  • Címlapon
Tömeges elbocsátás zajlik a főváros marketingcégénél

Tömeges elbocsátás zajlik a főváros marketingcégénél

A vezérigazgató is távozik.

tegnap, 20:11

  • Külföld
Donald Trump beszólt az Egyesült Királyságnak, kényes szektort bírált

Donald Trump beszólt az Egyesült Királyságnak, kényes szektort bírált

Ezúttal a szélerőműveket tüntetné el.

január 4., 07:34

  • Külföld
Rettegnek az áldozatok családjai a kiszabadult maffiavezérek visszatérése miatt

Rettegnek az áldozatok családjai a kiszabadult maffiavezérek visszatérése miatt

A legtöbb szabadlábra került maffiózó sosem hagyta hátra a Cosa Nostrát.

január 3., 17:21

  • Külföld
Hiperszonikus rakéta, drónanyahajó, lézerfegyverek – a háború kísérleti terep is az új fegyverek számára

Hiperszonikus rakéta, drónanyahajó, lézerfegyverek – a háború kísérleti terep is az új fegyverek számára

Egy nagy katonai kudarc Vlagyimir Putyin rendszerét is maga alá temetheti, de meddig bírja még emberekkel Oroszország és Ukrajna?

január 3., 17:42

  • Külföld
Katonai segítség érkezett Haitire az elharapódzó bandaháborúk miatt

Katonai segítség érkezett Haitire az elharapódzó bandaháborúk miatt

Közép-Amerika segíteni szeretne.

január 4., 08:03

  • Külföld
Még a beiktatása előtt ítéletet hoznak Donald Trump büntetőperes ügyében

Még a beiktatása előtt ítéletet hoznak Donald Trump büntetőperes ügyében

Egy biztos, börtönbe nem kerül.

január 4., 08:07

  • Külföld
Szexuális visszaélés miatt 167 beteg perelt be egy amerikai szülész-nőgyógyászt

Szexuális visszaélés miatt 167 beteg perelt be egy amerikai szülész-nőgyógyászt

Kollégái szerint a férfi „már csak ilyen”.

január 4., 07:50

  • Külföld
Fokozódik a káosz Dél-Koreában: felfüggesztették az elnök elleni elfogatóparancsot

Fokozódik a káosz Dél-Koreában: felfüggesztették az elnök elleni elfogatóparancsot

Tucatnyi rendőr hatolt be az elnöki rezidencia területére, de a biztonsági csapat közbelépett.

január 3., 08:38

  • Külföld
A megnövekedett ukrán támadóképességek veszélyeztetik a Krím feletti orosz ellenőrzést

A megnövekedett ukrán támadóképességek veszélyeztetik a Krím feletti orosz ellenőrzést

A szakértők kielemezték az ukrajnai helyzetet.

január 3., 10:20

  • Külföld
Százezer dolláros jutalmat ajánl a hatóság a volt venezuelai elnökjelölt elfogásáért

Százezer dolláros jutalmat ajánl a hatóság a volt venezuelai elnökjelölt elfogásáért

A 75 éves politikus Spanyolországba menekült.

január 3., 12:37

  • Külföld
Most ebben is lehagytak minket a románok

Most ebben is lehagytak minket a románok

Romániában kegyesebb a 2025-ös naptár a munkavállalókhoz.

január 3., 15:46

  • Címlapon
Lehetett sejteni, most a Mészáros Csoport megérkezett a BME-re

Lehetett sejteni, most a Mészáros Csoport megérkezett a BME-re

Elárulták a részleteket.

tegnap, 14:58

  • Külföld
A német és a francia külügyminiszter Damaszkuszban tárgyal az új szíriai vezetéssel

A német és a francia külügyminiszter Damaszkuszban tárgyal az új szíriai vezetéssel

Ők az első uniós diplomaták, aki Szíriába utaznak azóta, hogy a felkelők elfoglalták Damaszkuszt.

január 3., 10:49

  • Külföld
Cápatámadás okozta egy férfi halálát Új-Kaledónián

Cápatámadás okozta egy férfi halálát Új-Kaledónián

Időben kórházba vitték, de munkaerőhiány miatt megszűnt a sürgősségi osztály, így belehalt sérüléseibe.

január 3., 13:39

  • Külföld
Nem kívánatos a varsói magyar nagykövet Lengyelországban

Nem kívánatos a varsói magyar nagykövet Lengyelországban

Szijjártó Péter szerint „szánalmas és gyerekes” a lengyel külügyminiszter döntése.

január 3., 12:29

  • Címlapon
Magyar szemtanú a kaliforniai tűzvészről: Apokaliptikus volt, ahogy sötétbe borul minden

Magyar szemtanú a kaliforniai tűzvészről: Apokaliptikus volt, ahogy sötétbe borul minden

Világhírű helyeket járt be családjával, most minden a tűz martaléka.

tegnap, 18:33

  • Címlapon
Áttörés lehet a rákkutatásban a sérült sejtek visszaalakítása

Áttörés lehet a rákkutatásban a sérült sejtek visszaalakítása

Egyszerű gondolat, bonyolult megvalósítás.

tegnap, 20:35