Erzsébet
0 °C
7 °C

Ez történik, ha kilencvenhárman utaznak egy platón

2014.02.04. 12:47

Nyolcvanhatan sérültek meg egy teherautó-balesetben kedden Kambodzsában.

A nyitott kocsin összesen 93 munkás zsúfolódott össze, hogy a jármű munkába vigye őket. A teherautónak durrdefektet kapott az egyik első kereke, emiatt a kocsi felborult. A 86 sérült közül 11-nek válságos az állapota – írja az MTI a kambodzsai hatóságokra hivatkozva. A Shanghai Daily 14 súlyos sérültről ír.

A kínai lap szerint a sofőr azonnal elhagyta a teherautó túlterhelése által okozott baleset helyszínét.

Délkelet-Ázsia tömegközlekedésében gyakori a munkába járás nyitott teherautókon. A 15 milliós lakosságú Kambodzsában tavaly 1 900 ember halt meg közúti balesetben, hétezren pedig megsérültek a közlekedési és munkaügyi minisztérium nyilvántartása szerint. A minisztérium úgy becsüli, hogy a balesetek által okozott károk évente mintegy 300 millió dollárjába kerülnek az országnak.