Emma
5 °C
8 °C

Hatalommal való visszaéléssel vádolják a náci egyenruhában pózoló román polgármestert

2014.02.05. 19:10

Hatalommal való visszaélés vádjával eljárás indult Radu Mazare, az egyik legnagyobb romániai város, Konstanca polgármestere ellen, akinek nem ez az első botránya, írja az MTI. A város 45 éves vezetője 2009 júliusában azzal keltett felháborodást, hogy egy divatbemutatón náci egyenruhát viselt. A román politikusról az is köztudott, hogy gyakran látható alulöltözött modellek társaságában a brazíliai Rio de Janeiro karneváljain, illetve Konstanca éjszakai szórakozóhelyein.

A korrupcióellenes ügyészség szerdán kártérítési ügyekben indított vizsgálatot Radu ellen. A polgármestert azzal gyanúsítják, hogy 2009-ben nem adott át két telket tulajdonosaiknak, akik a földdarabokat az önkormányzattól korábban megvásárolták, és emiatt a település vezetése 36 ezer euró (mintegy 11 millió forint) értékű kártérítés fizetésére kényszerült.

A hatóságok emellett egy másik ügyben is vizsgálódnak, amelynek során Mazare a korábbi kommunista birtoklefoglalások egyik károsultjának állítólag egy tizenkétszer nagyobb telket juttatott kárpótlásul, mint amennyire az illető jogosult. A szociáldemokrata párt (PSD) színeiben politizáló Mazare, aki immár harmadik alkalommal tölti be Konstancában a polgármesteri tisztséget, tagadta az ellene felhozott vádakat.