Tekla
8 °C
13 °C

Megostromolták egy kínai kisváros rendőrségét

2014.02.07. 18:23 Módosítva: 2014-02-07 18:42:16

Körülbelül száz falusi megtámadta a helyi rendőrség épületét a délnyugat-kínai Jünnan tartomány Papao városában, egy környezetvédelmi vita nyomán - jelentette pénteken a kínai online média.

Hivatalos beszámolók szerint az összecsapásokban legalább hárman megsebesültek, két helyi kormányzati alkalmazott és egy falusi.

Az információkból arra lehet következtetni, hogy egy Papao körzetébe tartozó falu, Paha lakói megelégelték a Csiangnan nevű vas- és könnyűfémüzem működését a területükön és "környezetvédelmi megfontolásokból" tömegesen gépromboláshoz folyamodtak. A hatóságok szerint azóta helyreállt a rend a kisvárosban.

Kínában hatalmas probléma a környezetkárosítás. Az intenzív gazdasági fejlődést nem kísérték környezetvédelmi fejlesztések. Kínában 2004 és 2010 között a környezetszennyezés okozta kár több mint a duplájára emelkedett.

Korábban hivatalosan megjelentetett adatok szerint a vidéki tüntetések többsége mögött ma már nem a földkisajátításokkal kapcsolatos ügyek vannak, a szórványosan erőszakba torkolló demonstrációk inkább a környezetszennyezéssel hozhatók összefüggésbe.