Erzsébet
0 °C
7 °C

Menekítik a civileket az ostromlott Homszból

2014.02.07. 21:53

Megkezdődött a civilek kimenekítése csütörtökön a szíriai Homsz városának több mint 600 napja ostromzár alatt álló részéből - közölte a szíriai állami televízió.

A szíriai kormányerők és a felkelők háromnapos tűzszünetben állapodtak meg a homszi evakuálás idejére. Megállapodás jött létre arról is, hogy humanitárius segélyeket juttatnak el azoknak a lakosoknak, akik úgy döntöttek, hogy a városban maradnak.

Moszkva közlése szerint a damaszkuszi orosz nagykövetségnek jelentős szerepe volt a tűzszüneti megállapodás létrejöttében.

A segélyek még nem jutnak be

Több sajtóértesülés szerint Homsz kormányzója, Talál el-Barázi azt mondta, hogy várhatóan közel 200 polgári személy hagyja el az óvárost pénteken. Farhan Haq ENSZ-szóvivő New York-i közlése szerint estig 83 nőt, gyermeket és idős embert szállítottak el busszal az óvárosból Homsz külterületére, de a művelet még folytatódik. A civileket a világszervezet és a szíriai Vörös Félhold munkatársai kísérik el "az általuk választott körzetbe".

A szóvivő azt nem tudta megmondani, hogy a segélyekkel mikor tudnak bejutni Homsz ostromlott részébe. "Erről még folynak a tárgyalások" mondta.

Másfél éve ostrom alatt

Homsz felkelők kezén lévő óvárosát, amely a szíriai polgárháború legfontosabb frontjainak egyike, a Bassár el-Aszad elnökhöz hű csapatok 2012 júniusa óta tartják ostromzár alatt. Becslések szerint mintegy 4000 felkelő, továbbá 2500-3000 civil rekedt a városrészben, súlyos éhínséggel küzdve, orvosi ellátás nélkül és szinte minden nap bombázásoknak kitéve.

A szíriai védelmi minisztérium egy névtelenségbe burkolózott tisztségviselője úgy nyilatkozott, hogy a felkelők azt mondják, csak civilek vannak az óvárosban, pedig valójában főként felkelők vették be magukat oda külföldi harcosokkal, és túszként tartanak maguknál kis civil csoportokat.

A Hszinhua kínai hírügynökség értesülései szerint Homsz kormányzója, Talál el-Barázi azt mondta, várhatóan közel 200 polgári személy hagyja el az óvárost pénteken. Hozzátette, hogy a 15 év alatti gyerekek, az 55 évnél idősebb férfiak és a nők mellett sebesültek is elhagyhatják majd a városrészt.

A távozó civilek valószínűleg a kormány által létesített menhelyekre kerülnek. A humanitárius segélyt - élelmiszert és gyógyszert - csak szombaton kezdik beengedni a kormányerők az óvárosba.