Tekla
9 °C
16 °C

Teherán még engedékenyebb lett atomügyben

2014.02.07. 21:20

Teherán kész válaszolni az atomprogramját érintő minden kérdésre a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreivel szombaton tartandó találkozón, és hajlandó további engedményeket tenni nukleáris politikájában - közölték pénteken iráni tisztségviselők.

A "cél az, hogy megválaszoljuk a NAÜ kérdéseit" - mondta Behrúz Kamalvandi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet szóvivője az ISNA hírügynökség jelentése szerint. A szóvivő tájékoztatásából kiderült az is, hogy a teheránitalálkozót egynaposra tervezték, de szükség esetén meghosszabbítják. Teherán egy tavaly novemberben aláírt egyezmény értelmében az utóbbi hónapokban lehetővé tette a bécsi székhelyű ügynökség munkatársainak, hogy felkeressék az ország nukleáris létesítményeit, köztük az araki nehézvizes reaktort.

Volt atomfegyver-program?

A NAÜ vizsgálódásának középpontjában elsősorban annak tisztázása áll, hogy Irán a múltban dolgozott-e nukleáris fegyver előállításán, és ha igen, akkor beszüntette-e már az erre irányuló tevékenységét. A szombati értekezlettel kapcsolatban óvatos derűlátás jellemzi a diplomatákat.

A Teherán és a NAÜ közötti párbeszédre tíz nappal azelőtt kerül sor, hogy Irán és a Hatok elnevezésű országcsoport (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) tárgyalásokat kezd Bécsben az évek óta húzódó atomvita megoldását célzó átfogó nemzetközi megállapodásról. A felek még tavaly novemberben Genfben megkötöttek egy ideiglenes egyezményt, amelynek alapján Irán fél évre leállítja nukleáris programját, cserébe pedig a Nyugat enyhít a perzsa országot sújtó nemzetközi gazdasági szankciókon. Az egyezség január 20-én lépett életbe, és ettől a dátumtól számítva kétszer hat hónapos határidőt szabott arra, hogy egy végleges megállapodás szülessen.

A félhivatalos Mehr iráni hírügynökség pénteki jelentése szerint Irán hajlandó lenne további engedményekre a nukleáris programját illetően. Az iráni atomprogramot irányító Ali Akbar Szálehi a tájékoztatás szerint ezt mondta: Teherán az araki nehézvizes reaktor kivitelezését a Nyugat megnyugtatására úgy módosítaná, hogy az kevesebb plutóniumot tudjon előállítani.

Az iráni atomprogrammal kapcsolatban a Nyugat attól tart, hogy az iszlám köztársaságban titokban atomfegyver előállításán dolgoznak. A teheráni vezetés viszont azt állítja, hogy nukleáris fejlesztési programja békés célokat szolgál.