Máté, Mirella
10 °C
13 °C

Zsidó kórháznak adományozott az iráni elnök

2014.02.07. 06:29

Haszan Róháni iráni elnök 170 ezer dollárt adományozott az ország egyetlen zsidó kórházának – írja az MTI az IRNA iráni hírügynökségre hivatkozva.

Ez mára második hasonló adomány azóta, hogy tavaly hatalomra került. A dr. Szapir kórház Teheránban van, 1942-ben alapították, és adományokból tartja fenn magát.

Róháni azt ígérte, hogy nagyobb figyelmet fog fordítani az Iránban élő kisebbségekre, az ajándék ennek a politikának a megnyilvánulásának tűnik, csak úgy, mint a külügyminiszter a holokausztot elítélő korábbi nyilatkozata. Ez szöges ellentétben áll az elődje, Mahmúd Ahmadinezsád irányvonalával, aki kiváltotta a világ felzúdulását, amikor tagadta a holokauszt tényét, és Izrael elpusztítására uszított.

Iránban mintegy 25 ezer fős zsidó közösség él, ez Izraelt leszámítva a legnagyobb egy országban a Közel- és Közép-Keleten.