Cecília
3 °C
12 °C

Pénzbírságot kapott a cigánybűnözést kiáltó Basescu

2014.02.10. 15:05

Pénzbírságot szabott ki Traian Basescu román államfőre az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), írja az MTI. A CNCD hétfői ülésén az emberi méltóságot sértő hátrányos megkülönböztetésnek minősítette az elnök egy korábbi, a romákkal kapcsolatos kijelentését.

Basescu 2010 novemberében egy szlovéniai sajtóértekezleten azt mondta a nomád romákról, hogy „kevesen akarnak dolgozni közülük, sokan hagyományosan abból élnek, amit lopnak”.

A CNCD többségi szavazattal hozta meg határozatát, amellyel 600 lejes (40 ezer forint) pénzbírsággal sújtja az államfőt. Basescu bíróságon fellebbezhet a határozat ellen.

A CNCD először azzal utasította el a Romani Criss nevű civil szervezet panaszának vizsgálatát, hogy nincs területi illetékessége, de a legfelső bíróság ezt felülbírálta és jogerős határozatában állásfoglalásra kötelezte a Tanácsot. 

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke az MTI-nek elmondta: ez már az ötödik eset, amikor az államfő ellen emelnek panaszt a diszkriminációellenes hatóságnál, de most először szabtak ki rá pénzbírságot. Asztalos azt is elmondta, hogy az indoklás nem politikai, hanem jogi érvekre fog épülni, majd hangsúlyozta, hogy a Tanács független, és minden parlamenti pártból marasztalt már el politikusokat.