Jusztina
11 °C
22 °C

Négy kilométert ment menetiránnyal szemben a magyar kamionos

2014.02.17. 18:46

Négy kilométert tett meg menetiránnyal szemben a Milánóból Genovába tartó autópályán egy magyar kamionsofőr, akit az olasz rendőrség tartóztatott fel - írja az MTI. A sztrádarendőrséget riadt autósok értesítették, akik szemben találták magukat a kamionnal.

A 40 éves magyar sofőr az északnyugat-olasz A7-es autósztráda egyik pihenőhelyén vasárnap megállt és elaludt, majd amikor újraindult, eltévesztette az utat és ellenkező irányban hajtott vissza az úttestre. Még ekkor sem vette észre a tévedését, és menetiránnyal szemben négy kilométert tett meg.

A rendőrség megállította a forgalmat, az autópályát üzemeltető társaság biztonsági autói pedig körbevették kamiont és segítettek a sofőrnek a járművet hátramenetben visszavezetni a pihenőhelyig, ahol a helyes irányba tudott fordulni.

A művelet nem volt könnyű, mivel a négy kilométert tolatva kellett megtennie a sofőrnek egy kanyarokkal teli, emelkedő útszakaszon, ráadásul zuhogó esőben.

A kamionsofőrrel szemben feljelentést tettek az autópálya biztonságának veszélyeztetése címén. Mintegy 8 ezer eurós (kétmillió-négyszázezer forintos) bírságot kockáztat, a jármű lefoglalásával, valamint jogosítványának bevonásával együtt.