Tekla
9 °C
16 °C

Kómával gyógyítják a drogfüggőséget

2014.02.20. 13:16

Négyórás kómával teszi elviselhetőbbé az elvonókúrát egy kirgiz magánkórház, amiről a Vice közölt egy érdekes riportot. Az elvonási időszak legnehezebb részét így átaludhatják a betegek, és ezáltal nem élik át a fájdalmakat. A terápia a kómán kívül meditációt, pszichológiai tanácsadást és jungi pszichoanalízist is tartalmaz.

Az egyik páciens, Andrej például középiskolában kezdett ópiumot használni, később amfetaminra és heroinra váltott. A hadseregben talált munkát, 1994 és 1996 között harcolt a csecsen háborúban is, ami után néhány évig tiszta volt. Aztán börtönbe került, ahol újra rászokott a heroinra. A kirgiz kezelés óta tiszta, időnként visszajár kontrollra.

A függőket sok más kezelési eljárás mellett arra is megkérik a kezelés alatt, hogy válasszanak egy nagyobb követ, amit mindennap 15-20 percen keresztül tartaniuk kell, miközben a problémáikat sorolják hangosan. Ennek az a célja, hogy a nehézségek a kőhöz kötődjenek, majd a kezelés végén ezt a követ felviszik egy közeli hegyre, ahol a mélybe hajítják. A páciensek ezzel jelképesen megszabadulnak a nehézségeiktől.