Felgyújtották az iskola hálótermét, legalább 58 diák meghalt

2014.02.25. 23:57

Már 58 halottja van a Nigéria északkeleti részén történt gyújtogatásnak, írja az MTI.

Iszlamista fegyveresek támadták meg és gyújtották fel egy bentlakásos középiskola hálótermét.

A rendőrség egyik tisztségviselője arról számolt be, hogy a Boko Haram terrorszervezet fegyveresei keddre virradóra porig égették az épületet, számos diák holtteste felismerhetetlenné vált.

Egy sikeresen elmenekült tanár beszámolója szerint az alvó diákokat nádvágó késsel és lőfegyverekkel mészárolták le.

A tájékoztatás szerint a halottak száma még nőhet, az első információk huszonkilenc halálos áldozatról szóltak.

A Yobe szövetségi állam székhelye, Damaturu város közelében elkövetett mészárlás áldozatai mindannyian 11 és 18 év közötti fiúk voltak. A lányokat ezúttal nem bántották, hanem - egy kormányzósági szóvivő közlése szerint - azt mondták nekik, hogy menjenek haza, házasodjanak meg, és ne vegyenek részt a nyugati oktatásban, mert azt az iszlámnak ki kell közösítenie.

A Boko Haram (a szervezet elnevezése hausza nyelven azt jelenti: tilos a nyugati oktatás) korábban több hasonló véres támadást hajtott végre iskolák ellen Nigériában. Az iszlamisták legutóbb csütörtökön támadtak rá egy iskolára, az ország északkeleti részén fekvő Bamában elkövetett vérengzésben 115 ember halt meg.

Goodluck Jonathan elnök tavaly májusban három szövetségi államban szükségállapotot vezetett be, elismerve, hogy a szélsőségesek számos várost és falut vontak az ellenőrzésük alá. Bár a hadsereg gyorsan kiszorította az iszlamistákat a városközpontokból, nem tudta megakadályozni az iskolák, elzárt falvak és nagyobb főutak elleni támadásokat.

A 2009-ben kezdődött iszlamista felkelésben már több ezren vesztették életüket, és a támadások átterjedtek a szomszédos Nigerre, Kamerunra, illetve Csádra is. A szélsőségesek célja, hogy iszlám törvénykezést vezessenek be Nigéria északi részén. Az Afrika legnagyobb olajtermelőjének számító, 160 millió lakosú országban északon többségében muszlimok, míg délen keresztények laknak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport