További Külföld cikkek
- Fáról lezuhant, meglőtt medve zúzott halálra egy vadászt az Egyesült Államokban
- Őrizetbe vettek egy üzbég férfit a moszkvai merénylet után, videón a vallomása
- Szörnyű tömegsírok tanúskodnak az Aszad-rezsim rémtetteiről
- Zelenszkij kemény üzenetet küldött Orbán Viktornak, de szerinte eljöhet a béke 2025-ben
- Vád alá került az amerikai egészségbiztosító vezérigazgatójának meggyilkolásával vádolt férfi
Néhány nappal ezelőtt még orvlövészek golyói elől bujkált a Majdanon vagy sebesülteket ápolt valamelyik tábori kórházban, most pedig a miniszteri esküt tette le a majdani tüntetések néhány ikonikus vezetője. Az ifjúsági, az egészségügyi és a kulturális tárca is a téren hónapokig tüntető vagy a tüntetőket ápoló aktivisták kezébe került, a korrupcióellenes bizottságot pedig egy olyan oknyomozó újságírónő vezeti majd, akit egyszer a Majdanról hazafelé provokátorok szétvertek, írja az AP.
Az új miniszterek megilletődve fogadták a felkérést, és egy kicsit félnek attól, hogy a tapasztalatlanságuk miatt nehéz dolguk lesz, ugyanakkor bíznak abban, hogy kellő támogatással sikerül változást elérni. A kinevezések ellenzői viszont azt hangoztatták, hogy a feltétlenül szükséges reformok végrehajtásához tapasztaltabb politikusokra lenne szükség.
Íme a tüntetőkből lett politikusok listája:
- Dmitro Bulatov: Egy hónappal ezelőtt ismeretlenek elrabolták Dmitro Bulatovot a kormányellenes tüntetésekről, és brutálisan megverték. A 35 éves férfinak a füle egy darabját is letépték, és több mint egy hétig tartották fogva egy ajtóhoz szögelve. Bulatov már azért könyörgött, hogy öljék meg. A vele történteknek nagy szerepe volt abban, hogy az eredetileg csak a nyugati közeledésért indított tüntetések az elnök lemondását követelő népmozgalommá fejlődjenek.
Bulatovot csütörtökön a az ifjúsági- és sportminisztérium élére nevezték ki. Az eskütétel után azt mondta, egy civilizált országot szeretne építeni, alulról kezdve.
- Oleh Muszij: Muszij három hónapon át ápolta a tüntetőket a Majdanon. Miközben sérültek százait látta el és számolta a halottakat, soha nem gondolt arra, hogy kormányzati pozíciót szeretne. Csütörtökön mégis egészségügyi miniszternek nevezték ki, amelyet ő némi fenntartással fogadott. „Kétségeim vannak afelől, hogy szükségem van-e nekem erre a pozícióra” – mondta.
Muszij azért is aggódik, mert az egészségügy helyzete szerinte most minden eddiginél rosszabb. „Az egészségügy komoly reformokra szorul, és emberbarátibbá is kell tenni” – mondta. - Jeven Nisuk: A fiatal színész hónapokon át a majdani tüntetések egyik legismertebb arca volt. Ő volt az, aki a téren felállított színpadon moderálta a műsort, felkonferálta az ellenzéki felszólalókat, és nyugalomra intette a tömeget a rendőri akciók idején. mielőtt csütörtökön kulturális miniszterré nevezték ki, felszólalt a parlamentben, és kifejtette, hogy sokan alkalmatlannak tartják a pozíció betöltésére.
„Néhány azt mondják, hogy én csak egy színész vagyok, nem egy bürokrata és nem egy menedzser. De azt gondolom, az elmúlt hónapokban sok mindent az én szervezői képességeim miatt is sikerült elérni” – fejtette ki. „Az elmúlt húsz évben a kulturális minisztérium csak azért működött, hogy az elnököt mindig egy csokor virággal köszöntsék, ha látogatóba megy valahova. Ez borzasztó, ennek véget kell vetni" – tette hozzá.
- Tatjana Csernovil: A Tatjana Csernovil véresre vert arcáról készült képek bejárták a nemzetközi sajtót decemberben. Az oknyomozó újságírónő a Majdanról tartott hazafelé, amikor Kijev külterületén ismeretlenek megtámadták. Csernovilt ez nem tartotta vissza, továbbra is részt vett a tüntetéseken, és ott volt több kormányzati épület ostrománál is. A 34 éves nőt csütörtökön a korrupcióellenes bizottság vezetőjévé nevezték ki.
„Ez a munka teljesen új nekem. Az egy dolog, ha az ember újságíró, de az teljesen más, ha a korrupciót nekem is kell megállítani” – fejtette ki. Csernovil azt is elmondta, nem számított arra, hogy ilyen gyors győzelmet aratnak majd a tüntetések, sőt, biztos volt benne, hogy ő már nem éri meg a sikert.