Jogosan tiltották be az USA-zászlós pólót egy kaliforniai iskolában

2014.02.28. 11:29

Egy kaliforniai iskola 2010-ben döntött úgy, hogy a diákok nem viselhetnek USA-zászlós pólót  a Cinco de Mayo ünnepén. Az oktatási intézmény tiltáshoz való jogát csütörtökön a bíróság is elismerte, számolt be a Washington Post.

A balhé és a zászlóháború egy főleg fehér diákokból álló banda és mexikói társaik között alakult ki. 2009. május 5-én, a Cinco de Mayo ünnepén a diákok egy csoportja egy fára felvont amerikai zászló alatt tapsolva kiabálta, hogy „USA”, az ellenoldal pedig egy mexikói zászló alól üvöltötte: „Basszátok meg, fehér fiúk!” Az egyik gyereken eközben amerikai póló volt, mire egy mexikói odament, és spanyolul gyalázkodó megjegyzéseket tett a ruhájára.

Egy évvel később a fehér fiúk megint amerikai pólóban mentek iskolába az ünnepnapon. Az igazgató hazaküldte őket átöltözni, és azért, hogy megelőzze az erőszakot, azt mondta nekik, hogy aznap már nem is kell visszajönniük, igazoltan hiányozhatnak. Alighogy elhagyták az iskolát, a diákok fenyegető sms-eket és névtelen hívásokat kaptak, fenyegetőik állítólag az otthonaikat is megközelítették. A megfélemlített diákok másnap nem mentek iskolába.

A bíróság a héten kimondta: az iskoláknak és az igazgatóknak joguk van megszabni, hogy diákjaik milyen ruhában járhatnak be, és megkérhetik őket, hogy öltözzenek át, vagy hagyják el az épületet, ha ezzel megfékezhető az erőszak.

A Washington Post szerint ugyanakkor ez egy szomorú döntés. „Eljutottunk arra a pontra, hogy amerikai diákok nem hordhatják az amerikai zászlót, mert félő, hogy emiatt megtámadják őket, az iskolák pedig tehetetlenek.” Az újságíró szerint a döntés csak még több erőszakot szül majd.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.

28 perce

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

1 órája

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

2 órája

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

4 órája

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

5 órája

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!

20 perce

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

2 órája

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

Neked ajánlott