Így kell forradalmat csinálni pénz nélkül

Népkórház – Roman Zincsenkó, önkéntes

A Népkórház kezdeményezés tagjai kórházakat hoztak létre a tüntetések helyszínén, ahol az orvosok még operáltak is. Az ellátást megszervező önkéntes elmondja, honnan szereztek millió forintos értékben gyógyszereket, kötszereket és orvosi eszközöket, és rengeteg orvossal.

Miért volt szükség rögtönzött kórházakra? Miért nem szállították a sérülteket a kórházakba?

Amikor a tüntetéseken való részvételre utaló sérülésekkel szállítottak kórházba embereket, akkor sok esetben már a kórházban letartóztatták őket, és egyenesen börtönökbe kerültek.

Az orvosok informálták a rendőröket, hogy gyanús beteg érkezett?

Pontosan. Sajnos az egészségügyi rendszerünk is nagyon átpolitizált. Ha gránát okozta hegekkel, gumibotütésekkel, kilőtt szemmel, vagy egyéb lőtt sérüléssel szembesültek, hívták a rendőröket, akik jöttek, és elvitték a sérülteket. De láttam fotókat olyan mentőautóról, aminek a volánjánál rendőregyenruhás sofőr ült.

Ráadásul mindez nem csak a tüntetőket érintette. Az Automajdan nevű tüntetésünkre (autós forgalombénító sztrájk Kijevben) rátámadtak a rendőrök, és rommá verték a kocsikat, meg a sofőröket is. A környékre tévedt egy srác, aki valami buliról tartott haza részegen. Köze sem volt az egészhez, taxit keresett talán. Őt is csúnyán összeverték a rendőrök, csak azért, mert véletlen ott volt.

Nagyon fontos az összefogás, enélkül teljesen védtelenek lennének a polgárok a saját vezetőikkel szemben. Információink vannak például olyasmiről is, hogy az állam maga blokkolta a különböző szolgálatok működését, hogy súlyosbítsa a helyzetet. Amikor lángolt a Kereskedelmi székház a Majdanon, a tűzoltókat sokáig nem engedték át a rendőrök, ezért késve értek ki, és tizennyolc ember bennégett. Összecsapásoknál ugyanez történt a mentőkkel is. Mi magunknak kellett tehát megoldani a problémáinkat.

Hogy indulhatott el egy ilyen kezdeményezés? Ön orvos?

Nem, nekem kisiskolásként volt utoljára kapcsolatom az egészségüggyel, amikor nyertem egy elsősegély-versenyen. Amúgy egy Greencubator nevű civil szervezetet vezetek, az ukrán TEDx-et vezetem, és tanácsadóként is működöm. Mindezt persze békeidőben. Mostanában viszont csak ezzel foglalkozom.

A Nép kórháza kezdeményezés január 22-én kezdődött egy gyógyszertárban. Rémes időszak volt, rendőri támadásokkal, halottakkal. A Majdanon dolgozók és tüntetők a Facebookon szerveződtek, és az oldalukon láttunk egy listát a szükséges orvosi eszközökről. A gyógyszertárak viszont már üresek voltak, az emberek próbáltak segíteni, felvásárolták a gyógyszereket. Egy barátommal, és a feleségével  egy speciális kórházi ellátóba mentünk, ahol orvosi eszközöket, kötszereket is lehetett kapni. Ott találkoztunk néhány nővel, akik egy egész csomagtartónyi gyógyszert vásároltak. Telefonszámot cseréltünk.

Mindenki a saját pénzéből vásárolta a gyógyszereket?

Mindenki saját pénzből oldott meg mindent. Szóval a következő nap újra találkoztunk, és rajtuk keresztül kiderült, hogy sok más ember is foglalkozik az orvosi segítséggel. Összehoztunk velük egy találkozót, az életben, nem a neten, és megalakult a csoport. Egész komoly eredményeket valósítottunk meg, még defibrillátort is vettünk, ha valakinek leállna a szíve, lehet újraéleszteni.

Az egyik ilyen öt perccel azután került a majdani kórházba, hogy megérkezett az első beteg, akinek leállt a szíve. Máshogy nem tudták újraéleszteni, de ezzel sikerült. Beteg volt a szíve, nem bírta a stresszt, ezért történt az eset. De ilyet előfordul mostanában: egy ismerősöm 73 éves korában halt meg az egyik barikádon. A Berkut rohamozta meg őket, menekült, és megállt a szíve. Nem kell ehhez verés.

Gyorsan elterjedt a hírünk. Narodni Hoszpital, a Népkórház. Egyre több támogatást kaptunk. Csináltunk egy Facebook-oldalt, 8000 követőnk van, ide posztoljuk, hogy milyen eszközöket vásároltunk, mikre fordítottuk a támogatást.

Emellett közreműködtünk egyéb ügyekben is. Segítettünk eszközök eljuttatásában, részt vettünk más csoportok koordinálásában is, ha kérték. Fontos vállalásunk, hogy nem hagyjuk magukra a sérülteket azután sem, hogy megkapták a helyszínen szükséges ellátást. Segítjük őket a rehabilitációban, vagy a további orvosi ellátásban is, hiszen sokan szereztek komoly agyi sérüléseket, vagy fogakat kell beültetni, műszemre, lábprotézisre van szükségük.

Ezekben az esetekben mi nem fizetünk az orvosi ellátásért, hanem koordináljuk a sérülteket, nálunk gyűlik össze ugyanis az információ, hogy mely orvosok vállalnak ingyenes beavatkozásokat. Külföldi orvosok is jelentkeztek nálunk, lengyelek, litvánok, és egyéb országokból.

Csak Kijevben működik a szervezet?

Igen, a városban és a környékén.

Hányan dolgoznak napi szinten a szervezetben?

Hat állandó emberünk van, velem együtt. És persze rengeteg önkéntesünk, támogatónk. Együttműködünk kórházakkal, van egy orvosi hálózatunk, és lassan mi magunk is megtanultuk az elsősegély alapjait.

Hány orvos működik a téren és környékén?

Százak dolgoznak ezekben az ideiglenes kórházakban, és egészségügyi pontokon. Sokan szabadságot vettek ki, hogy segíthessenek. Néhány orvos a nyugati országrészből érkezett, csak azért, hogy itt önkénteskedjen. Sajnos olyanról is hallottunk, hogy a majdani kórházól a tituskik (kormánypárti provokátorok) elraboltak egészségügyi dolgozókat, összeverték őket, néhány azóta sem került elő.

Mi lesz a szervezettel most, hogy Janukovics elmenekült?

Nem állunk le, ahogy a tiltakozások sem. A demonstrációk ugyanis nem arról szóltak, hogy egyszerűen lecseréljük azokat az embereket, akik legfelül vannak. A kezdeményezésünknek közben azonban mégis lett egy meglepő eredménye. Csodás volt látni, hogy a semmiből kialakulhatott az emberek fejlett együttműködése. Rengeteg új együttműködési forma alakult ki itt hirtelen. Felemelő, hogy milyen eredményeket lehet elérni alulról jövő kezdeményezésekkel. Úgy tűnik, a Majdan a világ egyik legnagyobb közösségi finanszírozású projektjévé vált.

Hromadske tv – Natalia Gumenjuk újságíró

A forradalom nem csak beindított egy független, alulról szerveződő tévécsatornát, hanem rögtön az egekbe lőtte a nézettségét is. A Hromadske.tv külpolitikai újságírójával, Natalia Gumenjukkal beszélgettünk.

Hogy tudtátok éppen a forradalom kezdetére időzíteni az indulást?

Nem így terveztük. Még 2013 nyarán találtuk ki néhány újságíró ismerősömmel, hogy elindítunk egy internetes tévét. A csapatban mindenki fiatal, de elismert riporter, tévés, oknyomozó újságíró volt, akiknek hiányzott az a felület, ahol függetlenül dolgozhatunk. Ukrajnában egy állami tévé van, de szinte alig működik olyan hírforrás, amely ne lenne lojális a kormányhoz.

A projekt alulról szerveződött. Annyi volt biztos, hogy független, szociális problémákra érzékeny médiumot akarunk. És hogy az egész közösségi támogatáson alapul majd.

Az eredeti terv szerint a november végi vilniusi csúcstalálkozón debütáltunk volna, de november 22-én elkezdődtek a tiltakozások Kijevben, és tudtuk, hogy ebből nem maradhatunk ki, ezt tudósítanunk kell.

Közvetlen kapcsolatban áll a tévé a tüntetőkkel? Ezért volt a sietség?

Dehogy. Független médium vagyunk, amely beszámol az eseményekről. Itt mindenki profi újságíró, nem dolgozunk együtt a tüntetőkkel. A tüntetés vezetői ismernek minket, és mi ismerjük őket, de ez csak az információszerzés miatt fontos. Úgy működünk, mint egy hagyományos média. Távolságot tartunk minden szereplőtől, és információt is szerzünk minden oldaltól. Amiben különbözünk, hogy nálunk nem fontosak a külsőségek, nincs sminkesünk, közvetlen a stílusunk. A stúdióban is nagyon személyes a kapcsolat a vendégeinkkel. Ha technikai problémánk van, nem próbáljuk elkendőzni.

Azért kellett elindulunk, mert akkoriban rengeteg bizonytalan információ keringett. Hol zajlanak a tüntetések, vannak-e összecsapások, ki melyik oldalon áll? Óriási volt a közönség érdeklődése, mert eleinte rajtunk kívül senki nem tudósított az eseményekről.

Milyen műsorstruktúrával indult a Hromadske?

Az eredeti terv még az volt, hogy minden nap sugározunk néhány órát. De a startnál nyilvánvaló lett, hogy annyi minden történik, akkora az érdeklődés, hogy ezt nem tehetjük meg. Az első hónapban volt olyan nap, hogy 500 ezer egyedi látogatónk volt. Rengeteg. Úgyhogy hamarosan már 24 órában sugároztunk. Voltak élő közvetítéseink a Majdanról, és interjúk itt a stúdióban.

Kikkel készültek interjúk?

Bárkit megszólaltattunk, aki érintett volt. Kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt jöttek a stúdióba. Jellemzően mindenki elfogadta a meghívást, hiszen nálunk dolgoznak az ország legjobb politikai újságírói. A Hromadske tévé olyan hely lett, ahol a legkülönbözőbb vélemények megjelenhettek.

Kik vezetik a tévét? Főállású újságírókkal dolgoztok?

A tévénkben az újságírók nem csak munkatársak, de tulajdonosok is. Az újságíróink egy része eleinte még más médiumnál is dolgozott, de ahogy beindult a nagyüzem, ezt a helyzetet már lehetetlen volt fenntartani. Én is napi 18 órában csinálom itt a műsorokat, a hét minden napján. Emiatt vagyok ilyen szétszórt. Nagyon fáradt vagyok.

Érzékeltek kormányzati nyomást a független hangvétel miatt?

Direkt módon nem próbálnak bennünket befolyásolni, mert tudják, milyen hangosak vagyunk, és az ilyesminek rögtön hangot is adnának. De például találtak egy feketelistát az elnöki palotában azokról az újságírókról, akiktől távolságot kell tartani: az egész szerkesztőségünk rajta volt. Az egyik legismertebb oknyomozónkat, Mustafa Najemet többször megfenyegették: videók kerültek fel a Youtube-ra olyasmikkel, hogy az általa közölt adatok felelősek a mészárlásokért, összecsapásokért. És persze mennek a vádak, hogy minket a nyugat pénzel, és valójában a nyugat ügynökei vagyunk. Miközben több újságírónk sérült meg az utcákon az összecsapásoknál.

Nem lehet, hogy ez csak azért volt, mert a harc kellős közepén tudósítottak?

Nem. Tudható, hogy a kormányerők utaztak az újságírókra, meg akarták félemlíteni őket. Több száz ilyen esetről tudunk Ukrajna szerte.

Hogyan befolyásolt ez titeket?

Sehogy. Nem törődünk ilyesmikkel. Folytatjuk a munkát.

Hol látható a tévé?

Online sugározunk, ami követhető az oldalunkon, a Youtube-on, de néhány kábelcsatorna vagy nemzetközi tévé rendszeresen közli az anyagainkat.

Honnan van pénz minderre? Kik a Hromadske támogatói?

Nem tartozunk semmilyen érdekcsoporthoz, nincsenek a tévében reklámok, és nem árulunk semmit. NGO-ként vagyunk bejegyezve. Jelentős összegeket kapunk a nézőinktől internetes, közösségi pénzgyűjtő platformokon keresztül, adományként. Ugyanígy a honlapunkon is lehet adakozni. Az ukránok nagyon adakozóak ebben az ügyben. Eddig 300 ezer eurónyi pénzt kaptunk így. Az indulásnál 50 ezer dollárt kaptunk az amerikai, 80 ezer eurót pedig a holland követségtől. Az éves költségvetésünk 1,5 millió euró, ami 24 órás műsor esetében meglehetősen szerény.