Két romániai magyar párt együtt indul az EP-választáson
Politikai együttműködési megállapodást írt alá pénteken Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) – írja az MTI.
A felek vállalták, hogy együttműködnek a közelgő európai parlamenti választásokon, valamint az autonómiatörekvéseknek a román parlamentben, a nemzetközi közvélemény előtt és a székelyföldi magyar többségű önkormányzatokban való képviseletében. Azt is vállalták, hogy együttműködnek minden olyan szervezettel, amely felvállalja az erdélyi autonómiatörekvések képviseletét.
A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Biró Zsolt MPP-elnök által a sajtó nyilvánossága előtt aláírt dokumentum kitér arra, hogy az MPP-t is bevonják az RMDSZ EP-választási programjának kidolgozásába, és az MPP támogatja az RMDSZ választási kampányát, MPP-jelöltek azonban nem kerülnek az RMDSZ listájára, habár régebben ez is szóba került.
Korábban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is kezdeményezte az RMDSZ-szel való koalíciót, de ezt Kelemen Hunorék elutasították.