Meddig vágnak jó arcot Orbánhoz Berlinben?

Angela Merkelt ősszel, Orbán Viktort néhány hete választották újra a választók kormányfőnek, Orbán ismét kétharmados többséggel kormányozhat négy évig. A két politikus és pártjaik a konzervatív európai pártcsaládhoz tartoznak, a két ország idén ünnepli a vasfüggöny lebontásának 25. évfordulóját – elvileg több feltétel is adott, hogy udvariasan elbeszélgessenek.

Fotó: John Thys / AFP

A két ország hivatalos kapcsolatai azonban elég feszültek, amit egyik fél sem titkol. A helyzetet jól illusztrálják a kancellár választási gratulációi. 2010-ben Merkel a második forduló másnapján „szívből jövő jókívánságait tolmácsolta a Fidesz elnökének a választási sikerhez”, és „sok erőt és sikert kívánt a választások után Orbán Viktor előtt álló nagy politikai és gazdasági feladatok teljesítéséhez.”

Négy évvel később viszont már önmagában üzenetértékű volt, hogy négy napig kivárt, majd ezt írta Orbánnak: (az ön) „pártja választási sikeréből az a különleges felelősség fakad, hogy ismételt nagy többségét józansággal és érzékenységgel használja. Ennek során Ön továbbra is számíthat Németországra mint megbízható partnerre Európában.”

Hová lett a szívből jövő jókívánság?

Mire fel a fagyos hangnem? A diplomatikus megfogalmazás mögül ugyanis nem nehéz kihallani a figyelmeztető felhangot: Orbánnak ezúttal józanul és érzékenyen kéne élnie a kétharmad nyújtotta jogalkotási lehetőségekkel – Berlinre akkor számíthat, ha így tesz.

De vajon mire utalt a kancellár? Egyrészt magára a választásra: a Fidesz az egyoldalúan átírt választási szabályoknak köszönhetően úgy jutott kétharmados többséghez, hogy a választók 45 százaléka szavazott csak a párt listájára. Összehasonlításul: szeptemberben a német választók 41,5 százaléka szavazott CDU/CSU listájára, ami még a feles többséghez sem volt elég a Bundestagban.

Merkelék másfél éve egyszer már elég konkrétan figyelmeztették Orbánt a demokrácia szabályaira. „Akinek kétharmados többsége van, mindig tudnia kell, hogy a kétharmados többséggel nagy demokratikus felelősség is együtt jár azokkal szemben, akik kisebbségben vannak” – közölte a német kormányszóvivői iroda a magyar miniszterelnök 2012. októberi látogatása előtt. Mivel Orbán a választási reformmal lényegében átgázolt az ellenzéken, Európa legbefolyásosabb politikusától ezúttal hiába remélt forró üdvözletet.

Orbán és a birodalmi sas

Fotó: Carsten Koall / Europress / Getty

A kedélyeket legutóbb az év elején, a Szabadság téri német megszállási emlékmű terve borzolta fel. Az Orbán Viktor teljes támogatását élvező szoborcsoporttal ugyanis sikerült teljes erővel rátaposni a német közvélemény legérzékenyebb tyúkszemére.

A kompozícióban a Magyarországra rontó náci Németországot a német államiság ma is mindenhol használt szimbóluma, a birodalmi sas jelképezi. A forszírozott tempóban, az ellenérzéseket figyelmen kívül hagyva megvalósuló emlékmű rendkívül erős kormányzati hátszele miatt még a budapesti német követség is sajnálkozott. Ez azonban nem hatotta meg Orbánt, aki a múlt héten még rá is tett egy lapáttal, és kijelentette, hogy a megszállók államjogilag nem a nácik, hanem igenis a németek voltak.

Hogy magára az emlékműre, és a múlttal való szembenézésben amúgy fényévekkel Magyarország előtt járó németek heccelésére miért van szükség, azt valószínűleg csak Orbán Viktor tudja. Az viszont biztos, hogy náciügyben valami be van csípődve a magyar miniszterelnöknek, mivel nem ez volt az első eset, hogy a témában egy meggondolatlan megszólalása miatt kellemetlen helyzet állt elő.

Orbán és a tankok

Egy éve, a szeptemberi választásra készülődve Magyarország is kampánytéma lett Németországban. A szociáldemokraták kancellárjelöltje, Peer Steinbrück felvetette, hogy a hazai antidemokratikus folyamatok akár Magyarország az unióból való kizárását is eredményezhetik, ami egyértelműen Angela Merkelnek szóló kritika volt, hogy nem bánt elég keményen Orbánnal. Merkel válaszul azzal csitította, hogy „nem kell azonnal a lovasságot küldeni”, mert ha kizárják Magyarországot, később nem tudnak rá hatni.

Orbán azonban teljesen félreértette a lényegében őt védő Merkelt, és az elmúlt négy év talán legkínosabb külpolitikai baklövését elkövetve a közrádióban párhuzamot vont Hitler és Merkel között: „a németek küldtek már lovasságot Magyarországra: tankok formájában jöttek. Ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be.” Ezt persze a német külügyminiszter élből visszautasította, a magyar külügyminisztérium pedig kénytelen volt magyarázkodni, hogy Orbán nem is úgy értette.

Ám legyenek bármennyire kellemetlenek az ilyen elvi vagy szimbolikus jelentőségű ügyek, a nagypolitika ritkán annyira finnyás, hogy komoly államközi konfliktust generáljon belőlük. Merkelék korábban a médiatörvény és a negyedik alkotmánymódosítás miatt is kellemetlenkedtek kicsit, ám hiába volt és maradt pokoli rossz az Orbán-kormány németországi sajtója, ezek az ügyek hamar lekerültek a napirendről, annál is inkább, mert az euróválság, a telefonlehallgatásos NSA-ügy vagy épp a Krím jóval fontosabb volt.

Csak a gazdaság

A magyar–német viszonyt alapvetően továbbra is az határozza meg, hogy Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere Németország. Számos, Berlinben komoly lobbierővel bíró, Magyarországon pedig nagy befektetésekkel, beruházásokkal jelen lévő német óriáscég (Siemens, Bosch, Mercedes, Audi, E. O.N., Deutsche Telekom, RWE, SAP, Allianz, Knorr Bremse stb.) elsősorban abban érdekelt, hogy a kapcsolatok kiegyensúlyozottak maradjanak.

A német kormány a kétoldalú kapcsolatrendszer és az uniós intézmények felhasználásával akkor tud nyomást gyakorolni Orbánra, ha a kapcsolatok rendezettek, így ezek a cégek azt támogatják, hogy Berlin és Budapest viszonya normális maradjon.

A magyar–német kapcsolatot azonban komolyan megterhelte, amikor Merkel a ciklus elején nemet mondott Orbán kérésére, hogy a stabilitási paktumot fellazítva 3 százalék fölé emelkedhessen az államháztartási hiányra vonatkozó uniós előírás. A hiány jó ideje az előírt sávban van, viszont Orbán feltehetőleg részben ezért is érezte magát feljogosítva, hogy a kiadások lefaragása helyett inkább egyedi, ágazati sarcokkal biztosítsa a büdzsé egyensúlyát.

A hazai multik pedig épp emiatt aggódnak: a különadók, a tranzakciós és a telefonadó, majd a rezsicsökkentés érdekében bevezetett árszabályozás mind olyan, a jogbiztonságot aláásó kormányzati eszközök, melyeknek a további alkalmazása komolyan megingathatja a magyarországi gazdasági pozícióikat. Mivel a szabadságharcos retorikát és a gazdaság keleti orientációját előszeretettel hangoztató Orbán mögött újabb négy évig kétharmados parlamenti többség áll, az energia-, a telekomcégek vagy a külföldi bankok attól tarthatnak, hogy az elkövetkező években a harmadik Orbán-kormány újabb intézkedésekkel próbálja majd a népszerűségét akár az ő rovásukra megőrizni.

Merkel se keménykedhet

A Fidesz narratívájában természetesen arról van szó, hogy a második Orbán-kormány a rendelkezésére álló hatalmi eszközökkel igyekezett korrigálni a bank- és energiaszektorban, valamint a telekommunikációs ágazatban a külföldi cégek hatalmi túlsúlyát. Ehhez olykor kemény eszközöket is bevetett, jelentős érdeksérelmet okozva a korábban a gyenge állami szabályozás miatt komoly extraprofitra szert tevő cégeknek.

Fotó: John Macdougall / AFP

Vagyis ha Orbán folytatja is a szavazóinak nyilvánvalóan imponáló és az európai populista/radikális körökben egyre nagyobb csodálattal figyelt, egyszerre euroszkeptikus és Európa-párti, az unióból jelentős hasznot húzó politikát, Angela Merkel még jó ideig kénytelen lesz jó arcot vágni a magyar miniszterelnökhöz az évi rendes munkalátogatásokon. Ha keményen nekimegy Orbánnak, árt az érintett német cégeknek, és Németország, valamint az EU ellen hangolhatja azokat a választókat Magyarországon és máshol, akiknek imponál Orbán különutassága, és féltik Brüsszeltől a nemzetük szuverenitását.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!