Gyöngyi
9 °C
9 °C

Vízágyút vetettek be az indiai tüntetők ellen

2014.06.02. 12:05

Az indiai tévé hétfőn sugárzott képei szerint a rendőrség vízágyúkat vetett be a nemi erőszak sorozatos esetei miatt tüntetők ellen az észak-indiai Uttar Prades szövetségi állam fővárosában, Lakhnauban – írja az MTI. 

Több százan – főleg nők – gyűltek össze a szövetségi állam kormányhivatala előtt hétfőn. Ugyancsak több százan voltak a rendőrök, akik megakadályozták a tüntetőket abban, hogy közelebb jussanak az épülethez. Először csak lökdösték és taszigálták a tiltakozókat, majd vízágyúkat vetettek be ellenük.

A demonstrációt feltehetőleg a nemi erőszakkal kapcsolatos brutális bűncselekmények legutóbbi esete váltotta ki. Uttar Prades egyik falujában csoportosan megerőszakoltak és megöltek két tizenéves lányt, majd holttestüket felakasztották egy fára. A falu lakosai először tétlenséggel vádolták a rendőrséget. A hatóságok ezután őrizetbe vettek két rendőrtisztet, és felfüggesztettek a szolgálatból két másikat, mert nem indítottak nyomozást, amikor az egyik lány apja bejelentette a két lány eltűnését.

A hétfői tüntetők követelték, hogy a kormány lépjen fel határozottabban a nemi erőszak ellen, és vessen véget a rendőrség erélytelenségének és közömbösségének, ami szerintük csak bátorítja az erőszaktevőket.

A múlt héten egy újságírónő arról kérdezte Akhiles Jadav Uttar Prades-i főminisztert, hogy a kormány adatai szerint hány nemi erőszakot követnek el az államban, mire ő így válaszolt:

Magát nem erőszakolták meg, ugye? Így van? Nagyon jó. Köszönöm.

A főminiszter apja, Mulajam Szingh Jadav, az Uttar Prades-i kormánypárt vezetője a parlamenti választások kampányában országos vitát váltott ki egy javaslatával: azt indítványozta, hogy a nemi erőszak ne vonjon maga után halálbüntetést. „A férfiak már csak férfiak” – mondta.