Lukács
7 °C
22 °C

Hat katona halt bele egy másik keresésébe

2014.06.03. 09:14

Hat amerikai katona is belehalhatott Bowe Bergdahl, a tálibok által elfogott amerikai katona keresésébe. Bergdahlt 2009-ben fogták el, a Pentagon nem erősítette meg a halottak számát, írja a  Military.com .

A katonai eskünk egyszerűen azt mondja, hogy sosem hagyunk hátra egy elesett társat sem. Ez a mi erkölcsünk

– mondta Steve Warren, a Pentagon szóvivője. Bergdahl öt évvel ezelőtti eltűnése után két hónapon keresztül kutattak utána, eközben halhatott meg hat másik katona Afganisztánban.

Egy katona, Bradley Bethea, aki együtt szolgált Bergdahllal azt mondta, hogy ő egy dezertőr volt, aki elhagyta a csapatát. „Emlékszem, hogy a keresésben részt vevő katonák kérdezgették, hogy minek égetünk egy olyan sok gázolajat egy olyan srác keresésére, aki otthagyta a csapatát” – emlékezett vissza Bethea. Egy másik katona a CNN-nek azt mondta, hogy Bergdahl „háború idején dezertált és az amerikai társai az életüket adták, hogy megtalálják őt”.

A tálibok által közzétett videón visont Bergdahl azt mondta, hogy „félek, félek, hogy nem tudok majd hazamenni. Nagyon idegesítő fogolynak lenni.” A hadsereg sokáig vizsgálta, hogy milyen körülmények között fogták el Bergdahlt, de nem jutottak egyértelmű következtetésre.

Bergdahlt szombaton engedték szabadon a tálibok.