Előd
7 °C
16 °C

Panda lehet az orosz medvéből

2014.06.04. 11:53 Módosítva: 2014-06-04 11:54:22
Az ukrán konfliktus és a Krím visszacsatolása újra komoly nemzetközi tényezővé tette Oroszországot, de a nyugati gazdasági szankciók miatt lehet, hogy végül rosszul járnak. Ezt Putyin is tudja, ezért is nyit kelet felé. Kína rekordméretű gáz- és olajszerződéseket kötött Oroszországgal, illetve közös hadi és űripari projekteket terveznek. Oroszországnak a pénz kell, Kínának fegyverek és technológia, és a két ország szívesen üzletel egymással.

Az ukrán válság politikailag ugyan megerősítette Vlagyimir Putyin orosz elnököt a pozíciójában, de könnyen lehet, hogy a Nyugat gazdasági szankciói miatt a kár nagyobb lesz, mint a haszon. Oroszország komolyan export- és importfüggő állam, a hadiiparán, űrtechnológiáján és elképesztő nyersanyagforrásán kívül szinte semmilyen versenyképes exportcikke nincsen. Ugyanakkor a puszta megélhetéshez is külföldi piacokra van szüksége.

Az Oroszország és a Nyugat közti feszültség nyilván nem minden területet érint, de a konfliktusnak komoly gazdasági, katonai és tudományos veszteségei lehetnek mindkét oldalon. Oroszország azon dolgozik, hogy mindebből minél kevesebbet érezzenek meg: új piacokat keresnek, terjeszkednek – és a divatnak megfelelően keletre tolódnak.

A Nyugat gazdasági szankciói elsősorban az orosz oligarchákat és az exportot érintik, ami a Nyugatnak sem jó; részben az orosz energiafüggőség miatt, részben azért, mert egyes, nagy presztízsű iparágakban épp Oroszország nem akar együttműködni az USA-val és Európával. A nyersanyagokra és a technológiára viszont keleten is találhatnak vevőket.

A Kelet is keletre nyit

Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz államfő május végén bejelentette: új megállapodást kötnek a kínai–orosz katonai együttműködésről. Közös céljuk a térség biztonságának közös felügyelete; mint elmondták, a katonai fejlesztésektől azt várják, hogy a repülőgép-, helikopter- és autógyártást is fellendítse.

Minden téren együttműködünk, és mindenhol látható a fejlődés. Bővítenünk kell a pénzügyi infrastruktúrát is. Jelenleg is dolgozunk rajta, hogy megerősítsük a nemzeti valuták alapjait. Új eszközöket kell teremtenünk a pénzügyi területeken.

– mondta Putyin.

A szakértők szerint jövőre a 100 milliárd dollárt is elérheti a két ország közös költése, és 2020-ra ez az összeg már 200 milliárdra nőhet. (Kontraszt: ez az összeg a kétharmada a legnépszerűbb orosz exportcikk, a kőolajszármazékok éves forgalmának.)

Az országaink rengeteg közös munkát fektettek az új, történelmi jelentőségű együttműködésbe; ez átfogó partnerkapcsolatokat és stratégiai együttműködést jelent. Kína időközben a legfontosabb kereskedelmi partnerünkké lépett elő.

– mondta Putyin.

Valóban így van: a 2013-as, 90 milliárd dolláros forgalomhoz képest idén már 2 százalék volt a növekedés, és a tendencia továbbra is kitart. Ilyen ütemben 2015-re a közös költés csakugyan elérheti a 100 milliárd dollárt.

Fűtsetek, bolondok

A kétnapos orosz–kínai találkozó inkább protokolláris esemény volt: szóba került a nemzetközi kapcsolatok stabilizációja, a regionális és globális rendfenntartás, a viták és válságok elhárítása, a terrorellenes harcok, a határokon átnyúló bűnözés, illetve a tömegpusztító fegyverektől való elhatárolódás.

Mennyivel konkrétabb, hogy Kína évi 40 milliárd köbméter gázt vesz az oroszoktól, és 70 milliárd dollár előleget fizetett nekik egy csomó olajért?

Május második felében Oroszország és Kína aláírta az orosz gázszolgáltató, a Gazprom történetének legnagyobb szerződését. Ha kiépül a nyugati gázvezeték, Kína lehet Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere: az oroszok vállalták, hogy évente 40 milliárd köbméter gázt juttatnak Kínának. (Az EIA adatai szerint ez az éves orosz export nagyjából egynegyede.)

A Gazprom és a China National Petroleum Corporation (CNPC) megállapodása 30 évre szól. Ez Oroszországnak 400 milliárd dollárt jelent; ezért cserébe Kína annyi gázt fog venni Oroszországtól, mint Németország. (Az európai gázszállítást ez elvileg nem érinti: a kínaiaknak használaton kívüli vezetékeken továbbítják majd a gázt.) Azt maga Putyin mondta, hogy az orosz gáztartalékok még több mint 50 évre elegendők; vagyis, miután teljesítették a szerződésben vállalt kötelezettségeket, a Gazprom még 20 éven át fűtheti Szibériát.

És ez az egyezség csak a gázra vonatkozik. A Rosznyeft energiaszolgáltató már tavaly kötött egy szerződést a kínai kormánnyal; ennek értelmében 25 év alatt 365 millió tonna olajat szállítanak le nekik, összesen 270 milliárd dollár értékben. És ezek nem feltételes módok: a CNPC ebből már 70 milliárd dollárt ki is fizetett. 

Kacsintás India felé

Putyin nem csak Kína felé nyit; az elmúlt években az indiai külkereskedelmi kapcsolatok is élénkültek. Az elnök az orosz–indiai együttműködés évtizedes hagyományait méltatta, megjegyezve, hogy hamarosan találkozni fog Narendra Modi miniszterelnökkel is. Az orosz–indiai közös költés két éve 24 százalékkal nőtt, ami nem csoda: Oroszország irtózatosan sok fegyvert ad el Indiának, ő a legnagyobb felvásárolójuk. (Tíz éve még az összes, Indiába érkező fegyver 70 százaléka Oroszországból származott.)

Cirill betűs kondenzcsík

Hogy Kínával miért jó üzletelni, az egyértelmű: nekik van pénzük, és nem kötik őket elvi ellentmondások. A (papíron szocialista) diktatúra a nagy geopolitikai játszmában a gazdag maffiózót játssza, akivel a rendőrfőnök is leül ebédelni, ha muszáj. Kínának annyi pénze van, hogy az már öntisztuló, tehát nem lehet büdös.

De Kínának miért éri meg Oroszországgal üzletelni? Csak a nyersanyagokért? Részben igen; nyilván kényelmesebb a szomszédból hozatni őket, mint a világ távolabbi pontjairól. Viszont Kínának másra is szüksége van: az orosz technológiára. Ezért cserébe nem nagy áldozat tőlük megvenni azt az energiát, amire amúgy is szükségük lenne.

Fontos: a fegyverexport nem Oroszország legfőbb bevételi forrása; sőt, még a top 10-es listára se férne föl. Dimitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes 2012-es nyilatkozata szerint az export csak 22 százalékát teszi ki a katonai büdzsének. Kína mégis Oroszország fontos kereskedelmi partnere, ha fegyverkezésről van szó.

A kétezres években még úgy tűnt, hogy a fegyverkereskedelem csökkenő tendenciát mutat, pedig a kilencvenes években ez volt a két ország együttműködésének egyik alappillére. Mára viszont a Kínába irányuló orosz fegyverexport szintje már elérte az 1990-es és korai 2000-es évek szintjét, és lehet, hogy idővel rekordot is dönthet.

A 2000-es évek visszaesése részben annak köszönhető, hogy Oroszország új piacokat talált magának, így már nem voltak rászorulva a kínai vásárlókra; ez adott nekik némi előnyt a tárgyalások során. Kína viszont még így is Oroszország második legnagyobb fegyveripari vásárlója maradt, csak India előzte meg őket. Most viszont arról is megegyeztek, hogy közös hadiipari projekteken fognak együtt dolgozni.

Ez Kínának szerencsés helyzet, mivel igencsak rá vannak szorulva az oroszok haditechnikájára. A legújabb kínai vadászgépeket mind orosz hajtóművekkel szerelték föl: az AL–31F hajtja a J–11B-t, a Saturn AL–31FN a Csengdu J–10-est, és a Klimov RD–93 a CAC FC–1-et. A legújabb nagy hatótávolságú kínai bombázó, a Xian H–6K hajtóműve is az orosz gyártmányú Szolovjev D–30KP2 alapjaira épült.

És ezek csak a meglévő típusok: a Csengdu J–20-ast és a Senyang J–31-et – az ötödik generációs vadászgépeket – szintén új generációs orosz hajtóművekkel szerelnék föl, mint a Saturn 117S, ami az orosz Szuhoj Szu-35-öt is hajtja.

Ez a felsorolás csak szemléltető példa: szinte az összes, Kínában épített katonai és civil repülőgép import hajtóművekre épül.

Még tavaly márciusban jelentették be, hogy Kína 3,5 milliárd dollár értékben vásárol vadászgépeket és repülőgépeket Oroszországtól. A kínai állami média tudósított róla, hogy Moszkva 24 Szu–35 és 4 Amur osztályú tengeralattjárót küldött a kínai hadseregnek. Ez volt az elmúlt évtized legnagyobb szállítmánya.

Viszont az oroszok, bár látszólag gálánsak, de nem hülyék. Még nem világos, hogy Kína mihez fog kezdeni a szállítmánnyal, mert az oroszok sem csúcstechnológiát, hanem a járműparkjuk kiöregedett darabjait adják oda Kínának. Az ő esetükben ugyanis általános probléma, hogy ott lopják a szellemi tulajdont, ahol érik, és az oroszok hozzájuk képest nagy előnyben vannak a hadiipari kutatás-fejlesztés területén. A most eladott gépekből viszont a kínaiak nem sok technológiát tudnak hasznosítani: rég meghaladott modellekről van szó.

Putyin viszont nagyvonalú is tud lenni; abba például beleegyezett, hogy Kína vásárolhasson tőlük az S–400 légvédelmi rendszerekből, ami az egyik legfejlettebb ilyen eszköz az orosz hadseregben. Az erről szóló megállapodást még áprilisban jelentették be, és azért lepődtek meg sokan, mert Oroszország addig nem tervezte az S–400 exportját, amíg a saját hadseregüket nem szerelték fel velük – ezt viszont csak az évtized végére várták.

Putyin részéről ez nyilván egy gesztus volt Peking felé, de van benne racionalitás is. Az S–400 nem támadó fegyver, hanem légvédelmi eszköz, aminek a hatótávolsága maximum 400 kilométer; az oroszok ezzel viszonylag fejlett (alig hétéves) technológiát adtak Kínának, de olyat, amit nem lehet más országok elleni csapásmérésre használni. 

Kicsi, olcsó pisztoly

Kína ugyancsak jól keres a fegyverkereskedelemmel, de ők  szemben az oroszokkal  inkább low-end tömegáruban utaznak; húsz-harminc éves haditechnikát adnak el olyanoknak, akik vevők erre. A világnak azon a részein, ahol egy darab kővel is ezerféleképpen tudják megölni egymást az emberek, ezekre az eszközökre is nagy kereslet van. A kínaiak ráadásul nem csak lőfegyverekkel, hanem csatahajókkal és repülőgépekkel is kereskednek  igaz, a legmodernebb fejlesztésekkel ezek nem vehetik föl a versenyt.

A határ a Kármán-vonal

Gazdaságpolitikai szempontból kevésbé fontos terület az űrkutatás, de a tudományos jelentősége hatalmas. Putyin viszont nemcsak a gázüzletben, de az űrkutatásban is potenciális partnerként tekint Kínára. Rogozin már célozgatott rá, hogy 2020 után új együttműködő partnerek után néznek, és elképzelhető, hogy ez Kína lesz – nem véletlen, nekik is jelentősek az űripari ambícióik.

A 2020-as dátum nem véletlen: ekkor jár le az Egyesült Államok és Oroszország között az együttműködési szerződés, ami a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) is kiterjed. Az állomás üzemeltetésében az oroszok is részt vesznek, de valószínű, hogy nem újítják meg a szerződést. Rogozin szerint ennek nem politikai okai vannak: egyszerűen szeretnének mást csinálni, az ISS-projektek viszont sokba kerülnek – az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz büdzséjének egyharmada erre megy el –, és nem látják, hogy kifizetődő lenne.

Az űrállomáson zajló nemzetközi projektek nem annyira kézzelfogható dolgok, mint a gáz- vagy a fegyverüzlet, viszont jól mutatja, hogy a nemzetek egyes területeken látszólag mennyire egymásra vannak utalva. Mióta az amerikaiak leállították az űrsiklóprogramot, az oroszok taxiztatják őket a Szojuzokkal az ISS-re, fuvaronként 70 millió dollárért.

Az oroszoknak ez még akkor is jó üzlet, ha a GDP egészéhez viszonyítva 70 millió dollár aprópénz, viszont elmondhatták: az amerikai űrprogram nélkülük félkarú óriás. Ez ugyanolyan fölényt biztosított volna nekik, mint a kínaiak fegyverfüggősége, és úgy tűnt, ezt nem is titkolják. Rogozin például azt javasoltak az amerikaiaknak, hogy ha szeretnének eljutni az űrállomásra, próbálkozzanak egy trambulinnal.

Az Egyesült Államoknak viszont, úgy tűnik, ez a problémája is megoldódhat. Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója ugyanis bejelentette, hogy elkészítették a Dragon V2-t, az űrcég hétszemélyes, emberi űrutazásra is alkalmas modulját.

Nincs szükség trambulinra.

– kommentálta a bemutatót Musk a Twitteren.

Bajt jelent az igazi barát?

A Nyugat és Oroszország láthatóan megpróbál függetlenedni egymástól, és ehhez találnak is maguknak partnereket. Az Egyesült Államok a magánvállalkozó űrkutatókat; Európa az alternatív energiaforrásokat (elég csak a német energiaügyi reformra, a gázfüggőség felszámolását is célzó Energiewendére gondolni); Oroszország a kínai piacot; Kína az orosz nyersanyagot és technológiát.

Tippelni sem lehet, hogy ennek az átrendeződésnek milyen következményei lesznek. Lehet, hogy a végén mindenki ráébred, hogy valójában így a legjobb, de állítólag bajban ismerszik meg a jó barát, és Oroszország épp most szerzett egyet magának. Hacsak nem blöffölnek.