Gyöngyi
9 °C
9 °C

900 ezer munkahely a szemétből

2014.06.11. 01:01
Milyen lenne a gazdaság, ha egyetlen elhasznált termék sem kerülne szemétlerakóba, hanem mindent újrahasznosítanánk? Utópisztikus. A szemét totális kiiktatása belátható időn belül valószínűleg nem is lehetséges, de a jóval magasabb újrahasznosítás igen, ami nemcsak környezetbarát lenne, hanem rengeteg embernek adna munkát Európában. Az idei Európai Zöld Hét témája a nálunk még kevéssé közkeletű körkörös gazdaság volt, a környezetvédelmi biztos szerint ez lehet az a nyelv, amit a pénzügyminiszterek is megértenek.

Szelektív kukák a pályaudvaron, szobabicikli által termelt árammal működő munkaállomás az aluljáróban, három „zero emmission” plecsnivel ellátott elektromos autó a rendezvényközponttá alakított ipari épület bejárata előtt – tulajdonképpen még a küszöböt sem kellett volna átlépnem ahhoz, hogy az Európai Zöld Héten érezzem magam. Az Európai Bizottság által az idén tizennegyedik alkalommal megszervezett háromnapos brüsszeli konferencia egy Magyarországon egyelőre nem túl felkapott témára, a „körkörös gazdaságra” (circular economy) épült, az előadások legnagyobb része a hulladékok és a szennyvíz újrahasznosításával, illetve az ezáltal teremtett új munkalehetőségekkel foglalkozott (az egyik előadó például azt javasolta: a hajóácsokat képezzék át szélturbinák építésére).

korkoros

Holland beszélgetőpartnereimet igencsak megleptem, amikor bevallottam nekik: a körkörös gazdaság olyannyira nincs benne a magyar köztudatban, hogy még abban sem vagyok biztos, hogyan fordítsam le (végül, a Napi Gazdasághoz hasonlóan az anglicizmusok elkerülése mellett döntöttem). A körkörös gazdaság annyiban új (valójában Walter R. Stahel által már a 70-es évek végén megalapozott) koncepció, hogy nemcsak a már használhatatlanná vált termékek újrahasznosítását, hanem az egész termelési folyamat újragondolását szorgalmazza annak érdekében, hogy egyáltalán ne keletkezzen szemét.

Ahhoz, hogy ezt elérjük, a termékek meghosszabbított élettartamának, illetve a későbbi újrahasznosíthatóság szempontjainak már a tervezés során érvényesülniük kell. Egy tonna elektronikus hulladékban például 350 gramm arany van, de ezt jelen pillanatban elég nehéz onnan kibányászni. Ha ezt a mennyiséget újra lehetne hasznosítani, az Karl Falkenberg, az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának vezetője szerint 70-szer lenne hatékonyabb, mint egy átlagos aranybánya.

Ennek abszolút van közgazdasági értelme

– mondta Falkenberg. Láthatóan ez az az üzenet, amit a döntéshozók leginkább szeretnének kommunikálni az üzleti szféra felé, akiket arról szeretnének meggyőzni, hogy a zöld technológiák alkalmazása nem drága, felesleges, alacsony PR-értékkel bíró széplelkűség, hanem színtiszta gazdasági racionalitás. Janez Potočnik, az EU környezetvédelmi biztosa szerint „ez az a nyelv, amit a pénzügyminiszterek is megértenek”. A nemsokára leköszönő Potočnik egyébként rendkívül aktív a körkörös gazdaság népszerűsítésében, legutóbb a TedX antwerpeni előadás-sorozatában beszélt erről, március végén:

Nincs olyan, hogy szemét

A körkörös gazdaság a következő logikai hierarchia mentén épül fel: ha egy termék a használata során elromlik, akkor először meg kell próbálni megjavítani, ha elévül, akkor frissíteni. Ha egyszerűen csak megunjuk, akkor átadjuk valaki másnak, aki tovább használhatja. Ha eredeti funkcióját már nem tudja ellátni, akkor a legjobb, ha anyagában újrahasznosítjuk, ha pedig erre sem alkalmas (mert például többféle, nehezen szétválasztható anyagot tartalmaz), akkor elégetjük, és hőenergiát termelünk belőle.

Ideális esetben hulladéklerakóba semmi nem kerül, ezért ezek idővel meg is szűnnek. (Ez Németországban már gyakorlatilag meg is történt, bár teljes mértékben nem lehet őket felszámolni, mivel a hulladékok kezelése után is marad körülbelül 1 százalék, amit sehogyan sem lehet hasznosítani.) A fenti logika érvényesítése egy teljesen új gazdaságszerkezetet eredményezne, ami felváltaná a korábbi, lineáris (megveszem-elromlik/megunom-kidobom) modellt – érvelnek a körkörös gazdaság támogatói.

A fentiek szlogenszerű összefogalására több verzió is létezik, amik megszámlálhatatlanul sokszor hangzottak el a háromnapos brüsszeli fórumon:

  1. „A hulladék nem szemét, hanem erőforrás”
  2. „A hulladék túl értékes ahhoz, hogy elvesztegessük” (persze, ez angolul jobban hangzik: Waste is too valuable to waste.)
  3. „Le kell számolnunk a hulladék koncepciójával”

Habár a „zero waste” (zéró hulladék) elérése egyelőre utópisztikusnak tűnik, a három nap alatt sok példa elhangzott már megvalósult (rész)megoldásokra, de a jövőbeli fejlesztési, illetve szabályozási lehetőségekről is szó esett, amelyek Janez Potočnik szerint „a változás katalizátorai” lehetnek.

Az EU szigorít, de nem tudni, mennyivel

Úgy gyűjtünk, ahogy akarunk

Az EU-biztos az Index kérdésére elmondta: a Bizottság továbbra sem fogja megszabni a szelektív hulladékgyűjtés módszerét, ez a tagállamok hatásköre. Az EB csak a legjobb gyakorlatok megosztásával segíti a gyengébben teljesítőket, de az már „túl messzire menne”, ha a begyűjtés módszerét is meghatároznák – fogalmazott Potočnik. Ez azt jelenti, hogy az EU részéről nem lenne akadálya az Illés Zoltán által javasolt kétkukás rendszer bevezetésének sem (ugyanakkor miután Illés az új kormányzatban nem lesz államtitkár, egyáltalán nem biztos, hogy ez a javaslat továbbra is az asztalon marad).

Magyarország ezen kívül a Let's Clean Up Europe! nevű európai szemétszedő akcióval kapcsolatban került elő a konferencián, ahol Tanka Eszter, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) munkatársa előadást is tartott a témában. A magyarokat egyébként „európai bajnokként” mutatták be a szemétszedés kapcsán: a 23 országban, körülbelül 4 000 különböző helyszínen megszervezett akciókból 1 800-at mi szerveztünk, azaz majdnem minden másodikat. Tanka Eszter szerint a kiugróan sikeres eredmény annak köszönhető, hogy az idén önkéntesek irányíthatták a projekteket, másrészt az is közrejátszhatott, hogy az eddig egynapos akciót háromnaposra bővítették, és hogy a középiskolások társadalmi munkaként is elszámolhatták a szemétszedést. Az Európai Bizottság egyébként 5 000 eurót költött a programra, vagyis egy-egy (legalább 10 fős) akcióra átlagosan 1,25 eurót.

Kellemetlen helyzetben lehetett az EU környezetvédelmi biztosa, akinek a forró kását kerülgetve kellett megtartania három előadást és két sajtótájékoztatót: mindenki az új célokra volt kíváncsi, a Bizottság a hulladékgazdálkodást szabályozó új csomagja viszont csak június végére-július elejére készül el, ezért számokat nem mondhatott. Helyette sokat beszélt arról, hogy mennyire nehéz volt a válság éveiben környezeti biztosnak lenni, amikor minden gazdasági vezető azzal áltatta, hogy „jó-jó, zöldek leszünk, de előbb várjuk ki, hogy újra beinduljon a növekedés”. Potočnik szerint viszont

semmilyen legitim ok nincs arra, hogy tovább halogassunk (...) az ember vagy elkezdi, vagy nem

Ezzel arra célzott, hogy az újrahasznosítási rátákat tovább kell növelni, a gazdasági szereplőket és döntéshozókat pedig meg kell győzni arról, hogy a szigorúbb környezetvédelmi előírások növelik a termékek hozzáadott értékét, és ezáltal segítenek felpörgetni az erőforrás-hiányos európai gazdaságot, aminek az erőforrások hatékony felhasználása lehet az egyetlen komparatív előnye – az EU-ban felhasznált nyersanyagok 20-30 százaléka import, amit így tovább lehetne csökkenteni. Mivel a csomag még nincs kész, kevés konkrétum hangzott el, de annyi azért kiderült, hogy a tervek szerint 2030-ra:

  • az újrahasznosítási elvárások magasabbak lesznek, mint az EU 2020-as stratégiában, azokhoz viszont nem nyúlnak hozzá, mert már most látszik, hogy több ország nem fogja tudni teljesíteni őket
  • a városi hulladék (települési szilárd hulladék) több mint 75 százalékát, a műanyag (nejlon-) szatyrok legalább 80 százalékát újra kell majd hasznosítani
  • legalább 27 százalékra kell emelni a megújuló energia felhasználási arányát
  • a tagállamok GDP-jének minimum 3 százalékát kutatás-fejlesztésre kell fordítani

Habár a magasabb újrahasznosítási ráták mellett kevesebb szemétégetőre lesz szükség (és ezek kivezetése stratégiai cél), azok társfinanszírozását nem állítják le teljesen: a támogatásról egyedi alapon fognak dönteni – mondta Potočnik. Ennek oka az, hogy egyes kelet-európai országokban nem lehet máshogy kiépíteni a szükséges újrahasznosítási kapacitást (az égetés is újrahasznosításnak számít, de az anyagában való hasznosítás prioritást élvez vele szemben).

Ugyanakkor, ahogy Peter Kurst, a Hulladékkezelés és Környezeti Szolgáltatások Európai Szövetségének (FEAD) elnöke emlékeztetett, a szemétégetők építése hosszú távon kockázatos befektetés: Németországban, Ausztriában és a skandináv országokban a hulladéklerakók betiltásakor szemétégetők jelentek meg, amelyek mára, az újrafeldolgozó-üzemek kiépülésével feleslegessé váltak.

Zöld munka, zöld képesség, zöld étel

A fentieknél absztraktabb javaslatok is megjelennek majd a Bizottság új csomagjában, mint például az, hogy új munkahelyeket kell teremteni a zöld szektorban, és nagyobb hangsúlyt kell fektetni az ehhez szükséges képességeket nyújtó képzések támogatására. Ebben egyébként nemcsak a Bizottság, hanem a hulladékgazdálkodási szektor is komoly fantáziát lát. Peter Kurst elmondása szerint

az újrahasznosítási ágazatban jelenleg 320 ezren dolgoznak, de ha az EU elérné a 60 százalékos újrahasznosítási rátát, akkor akár 900 ezer embert is foglalkoztatni tudnának
 

(2020-ra 50 százalék a cél, amit várhatóan több tagállam nem fog elérni). Ezen belül csak a műanyag-újrafeldolgozó ágazatban 162 ezer új munkahely jönne létre, ha 2020-ig elérnék a 70 százalékos újrahasznosítási arányt – áll az Andor László vezette Foglalkoztatási és Szociális Bizottság tavaly októberi javaslatában.

Emellett az új csomag az építőiparra és az élelmiszerhulladékokra is kiemelt hangsúlyt fog helyezni: utóbbi kapcsán többen idézték azt az adatot, miszerint az EU-ban megvásárolt élelmiszerek 30 százaléka a kukában végzi. Ez a konferencia legszórakoztatóbb résztvevőjét, a 80 év körüli belga Marc Cram-t is megihlette, aki egy új logóval venné fel a harcot az ételszemét ellen. A magát csak „világpolgárként” jellemző, „Az ember és a társadalom ideáljai” című, egyoldalas dokumentumot is jegyző férfi egyébként állítása szerint már tervezett egy szép karriert befutott logót: a mozgássérült parkolóhelyekét, 1971-ben.

Ez a divat?

A konferencia több panelbeszélgetésén előkerült az is, miként érhető el, hogy a termékek élettartamának növelésében nem feltétlenül érdekelt divatipar is elmozduljon a fenntarthatóság irányába. A londoni bázisú Worn Again nevű szervezet például arra próbálja rábírni a ruhagyártó cégeket: mérlegükben jelenítsék meg a termék előállításának környezeti és szociális költségeit is. Erre több nagy cég, többek között a Puma is kidolgozott egy saját rendszert, de ugyanezt szolgálja az ún. Higg Index is. Jelenleg az a cél, hogy ezeket egységesítve az egész iparágon belül összehasonlítható legyen a cégek teljesítménye.

Ezen felül a textilek jó része újrahasznosítható, akár ruhaként is. Ahogy a szervezet képviselője, Cindy Rhoades fogalmazott:

A szart nem fényesítheted ki, de megforgathatod csillámporban

Ezzel arra utalt, hogy a kidobott ruhák 60 százalékát kisebb javítások után (vagy akár azok nélkül) még ruhaként is újra el lehet adni, míg a maradék 40 százalékot ipari rongyként, szigetelőanyagként, vagy például bútorok töltőanyagaként lehet felhasználni. A textilek újrahasznosításában óriási kihasználatlan potenciál rejlik: a Friends of Earth tavalyi jelentése szerint Európában évente 5,8 millió tonna textilhulladék keletkezik, aminek csak 25 (világszerte 20) százalékát hasznosítjuk újra.

Az elnyűtt ruhák hasznosításának másik logikus módja lenne, hogy újra fonalat gyártsanak belőlük, ennek azonban van egy komoly gyakorlati akadálya: a ruhák jelentős része pamut és valamilyen műszálas szövet (leggyakrabban poliészter) keveréke, aminek a szétválasztása egyelőre nem megoldott. A Worn Again éppen egy olyan kémiai eljáráson dolgozik, ami megoldaná a poliészter és a cellulóz szétválasztását. A fenti eljárások nemcsak a termékek életciklusát hosszabbítanák meg, hanem a ruhaipar alapanyagáraknak való kitettségét is csökkentenék. Cindy Rhoades szerint a józan ész és a tiszta üzleti érdek is ezt diktálja, másrészt azok a cégek, amelyek nyitottak a zárt ciklusú (closed loop) termelésre, a vetélytársaik előtt járnak, és ezzel a márkaértéküket is növelik.

A Worn Again ejtőernyőből készült esőkabátja és táskája
A Worn Again ejtőernyőből készült esőkabátja és táskája
Fotó: wornagain.info

Ugyanerre célzott Potočnik is, amikor azt mondta: bár teljesen érthető, és a divat lényegétől elválaszthatatlan az állandó változás igénye, a divatcégeknek be kell látniuk: ha nem válnak fenntarthatóbbá, akkor szembemennek a trendekkel, és végső soron nem lesznek divatosak.