Etnikai konfliktus lett egy motoros halálából a Székelyföldön

2014.08.13. 20:56 Módosítva: 2014.08.13. 22:46

Közel kétezer ember, köztük hétszáz motoros gyűlt össze szerdán a székelyföldi Kézdiszentléleken (Sanzieni), hogy lerója kegyeletét egy vasárnap meghalt társuk előtt, írja az MTI a Székely Hírmondó helyszíni tudósítójára hivatkozva. 

A vasárnap délutáni kézdiszentléleki balesetben egy 37 éves szovátai motoros vesztette életét. A motoros valószínűleg azért halt meg, mert megpróbált elkerülni egy az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt. A motor hosszú féknyomot húzott, elsodorta a kislányt, majd egy tanya kerítésébe ütközött, több métert repült a levegőben, átszelte egy fa lombkoronáját, majd beékelődött egy kisebb ház tetejébe. A balesetben súlyosan megsérült a motoros utasa, egy 41 éves nő is.

Az eset után pár perccel egy másik motoros érkezett a helyszínre, hogy segítsen a sérülteknek. Őt az elsodort kislány rokonsága körbevette, megverte és valószínűleg meg is késelte.  A történések egyelőre nem tisztázottak. Az tény, hogy a segítséget nyújtó motoroson két szúrt sérülés is keletkezett, és az egyik a mellhártyáját lyukasztotta át.  A vallomások azonban ellentmondásosak a történtekről.

A Székely Hírmondó szerint a kihallgatottak arról is beszámoltak, hogy kerítésléccel is ütötték a motorost, így elképzelhető, hogy az ezekből kiálló szög okozta a veszélyes szúrást.  Erdélyi internetes fórumokon az az információ is megjelent, hogy a kislányt kikerülni akaró motoros nem a balesetben vesztette életét, hanem meglincselték, de ezt hivatalosan senki nem erősítette meg.

Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrkapitányság  szóvivője azt mondta: csak a vasárnap elhunyt fiatalember boncolási jegyzőkönyvéből lehet majd következtetni arra, hogy lincselés történt-e vagy a balesetben vesztette életét a motoros. 

A megemlékezést a csendőrség és a rendőrség szerdán nagy erőkkel biztosította, hogy ne alakuljon ki konfliktus a gyertyás megemlékezők és a kézdiszentléleki roma negyed lakói között. 

Kiss Levente, a Free Frog's Riders nevű kézdivásárhelyi motoros klub elnöke a megemlékezést ezzel nyitotta meg:

Azért gyűltünk össze, hogy megmutassuk a cigánysornak: vannak még motorosok, és összetartanak.

Kiss azt is állította:  szemtanúk vallomásából tudják, hogy motoros társuk élt a baleset után, és gyilkosság áldozata lett. 

A rendőrség szóvivője azt mondta: a megmozdulás rendbontás nélkül végződött. A szóvivő nem akart véleményt nyilvánítani arról, hogy van-e etnikai jellege a konfliktusnak. Hozzátette, efféle konfliktusok rendkívül ritkán alakulnak ki Kovászna megyében.

szekelymotoros
Fotó: Profi Rádió Kézdivásárhely

A kovászna megyei rendőrkapitányság szerdán őrizetbe vett négy, 25 és 52 év közötti kézdiszentléleki férfit, akiket gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak.

A vasárnapi események három áldozata van jelenleg kórházban. Az elütött kislány, az elhunyt motoros útitársa és a megkéselt motoros. Egyikük állapota sem életveszélyes.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport