Ismeretlenek vannak a mexikói tömegsírban
Egyre zavarosabb a kép a Mexikóban eltűnt diákok ügyében. Az Iguala város mellett talált tömegsírban elhantolt 28 összeégett áldozat egy része nem a diákok közül került ki, mondják a leletek most nyilvánosságra hozott vizsgálata alapján.
![K AP20141007012](https://kep.cdn.index.hu/1/0/696/6969/69690/6969049_f92dee563c413e4d8423545dd44564ea_wm.jpg)
A Mexikóvárostól 200 kilométerre délre lévő városból szeptember 26-án egy diáktüntetésről hurcolt el a helyi rendőrség tucat fiatalt. A baloldali aktivistákat akkor látták utoljára, amikor egy rendőrfurgonba tuszkolták be őket. A gyanú szerint a rendőrök a fiatalokat egy drogkartellnek adták át, melynek vezetői a város polgármester családjával is szoros kapcsolatokat ápoltak. Bonyolítja a helyzetet, hogy a polgármester feleségével és biztonsági szolgálata vezetőjével együtt szintén eltűnt az összecsapások után.
Október elején egy névtelen bejelentést követően találtak a város mellett egy tömegsírt, 28 összeégett holttesttel. A halálesetekkel összefüggésben őrizetbe vettek 22 rendőrt, majd emberölés gyanújával eljárást indítottak ellenük. Az esetek kivizsgálásához és a rend fenntartására Ángel Aguirre, Guerrero állam kormányzója segítséget kért a szövetségi rendőrségtől, mert „a guerrerói rendőrök többsége tagja a szervezett bűnbandáknak”.
![2014-10-09T013103Z 2047753946 GM1EAA90Q6L01 RTRMADP 3 MEXICO-VIO](https://kep.cdn.index.hu/1/0/696/6969/69690/6969055_a99a49b2a96eaa5a31dc80f4eb787a1a_wm.jpg)
Nem egyértelmű, hogy politikai okokból végeztek a radikális akcióikról elhíresült tanárképzős diákokkal, az is elképzelhető, hogy a drogkereskedők álltak bosszút rajtuk, amiért nem fizettek védelmi pénzt — írja a BBC. Az igualai tragédia egész Mexikót megrázta, azóta tiltakozó megmozdulások törtek ki az egész országban.