Erdély, ünnepeld, hogy Romániához tartozol!
További Külföld cikkek
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felkéri a nép ügyvédjét (az ombudsman romániai megfelelőjét), hogy emeljen alkotmányossági kifogást a román nemzeti ünnep megünneplését előíró törvény miatt – jelentette be a párt csütörtöki közleményében.
A kedden kihirdetett jogszabály kötelezővé teszi, hogy minden városban egy központi főút az 1918. december 1. nevet viselje. Emellett azt is előírja, hogy december 1-jén Románia központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük.
Az EMNP úgy véli, a Mircea Dusa védelmi miniszter által kezdeményezett törvény egyértelműen a székelyföldi településeket célozza meg, hiszen ezeket leszámítva szinte minden romániai városban létezik 1918. december 1. elnevezésű utca. A néppárt álláspontja szerint a most elfogadott törvény a román–magyar viszony normalizálása ellen hat, hiszen figyelmen kívül hagyja, hogy nem minden romániai állampolgár számára ünnep december első napja – írja az MTI.
Az EMNP szerint sajnálatos, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két képviselője „figyelmetlenségből vagy talán meggyőződésből megszavazta a tervezetet”.
Az EMNP úgy ítéli meg, hogy a törvény sérti a települési önkormányzatok alkotmányba foglalt autonómiáját, hiszen utcák elnevezéséről és helyi rendezvények szervezéséről rendelkezik. Ezért a párt arra kéri a nép ügyvédjét, emeljen alkotmányossági kifogást a törvény ellen.
A törvény életbe lépését felháborodással vették tudomásul a székelyföldi városok polgármesterei. A Krónika napilap csütörtöki számában közölt összeállításban Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere őrültségnek és a helyi autonómia durva megsértésének nevezte a jogszabályt, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere pedig kijelentette: törvénnyel nem lehet ünneplésre kötelezni az embereket.
Csíkszereda az egyedüli megyeszékhely Romániában, ahol nincsen 1918. december 1. utca, Sepsiszentgyörgyön pedig az önkormányzat jövő heti ülésének a napirendjén szerepel, hogy a jelenlegi 1918. december 1. utat osszák három részre, az egyik rész őrizze meg a jelenlegi nevét, a másikat nevezzék el Petőfi Sándorról, a harmadikat pedig Mihai Eminescuról, a románok nemzeti költőjéről. A korábbi átnevezési kísérletek rendre meghiúsultak.
December 1-jét 1990-ben nyilvánították Románia nemzeti ünnepévé. A dátum az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés napját jelöli, amelyen az erdélyi, bánsági és magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését.