Hedvig
7 °C
23 °C

Kiengedték a kórházból a spanyol ápolónőt

2014.11.05. 17:52

Egy hónapos kezelés után kiengedték a kórházból Teresa Romero spanyol ápolónőt, aki ebolával fertőződött meg, miközben ellátott egy beteget.

A madridi III. Károly Klinikán távozása előtt sajtótájékoztatót tartottak, ezen a 44 éves asszony köszönetet mondott kollégáinak, akik szerinte csodát tettek, ezért élhette túl a betegséget. Azt ugyanakkor gyalázatosnak nevezte,, ahogy a politika kezelte ezt az egészségügyi krízishelyzetet Spanyolországban.

A sajtótájékoztatón többször is megtapsolták az ápolónőt, aki elérzékenyülve beszélt arról, hogy ha valamire jó volt a betegsége, az az, hogy az orvosok jobban megismerhették ezt a vírust, és hogy a vérével meg lehet gyógyítani más ebolás betegeket. Azt mondta, készen áll arra, hogy segítsen másokon.

Orvosai szerint az asszony teljesen fel fog épülni, de ehhez még időre és pihenésre van szüksége.

A sajtótájékoztatón részt vett Javier Limón, az ápolónő férje, aki ismét felhívta a figyelmet arra, hogy szerintük feleslegesen altatták el a hatóságok a kutyájukat, mert féltek attól, hogy fertőző lehet. A házaspár most aláírást gyűjt, hogy a történtek miatt lemondassák posztjáról a madridi egészségügyi tanácsost. Ügyvédeikkel is konzultálnak, hogy milyen törvényes lépéseket tehetnek.

Teresa Romero volt az első, aki nem Nyugat-Afrikában, hanem Európában fertőződött meg a vírussal. Október 6-án vitték be a III. Károly Klinikára, ahol egyébként is dolgozik. Az első tünetek szeptember 29-én jelentkeztek nála. Előzőleg a madridi kórházban halt meg két spanyol misszionárius, aki Nyugat-Afrikában kapta el a betegséget. Az ápolónő úgy fertőződött meg, hogy védőruháját levéve véletlenül az arcához nyúlt a kesztyűjével, írja az MTI.

Az eset miatt felállított vizsgálóbizottság súlyos szakmai hiányosságokat állapított meg: az ebolás betegek kezelésében közreműködő egészségügyi dolgozók nem voltak megfelelően felkészítve, és a védőfelszerelések sem voltak megfelelőek.

Kína közben bejelentette, hogy több mint ezer egészségügyi dolgozót és közegészségügyi szakértőt készül az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai térségbe küldeni. A helyi szakemberek képzésében vesznek majd részt, de lesz csapat, ami vírusellenőrzéssel, diagnosztizálással fog foglalkozni, kormánytisztviselői delegáció pedig segíteni akarja a Sierra Leone-i járványmegelőzés és -megfékezés összehangolását.

Kína eddig 252 embert küldött a három legsúlyosabban érintett országba, Guineába, Libériába és Sierra Leonéba. Közülük 134-en most is a helyszínen dolgoznak.