Szilárda
-2 °C
7 °C

Kim Dzsongun elhajította a sétabotját

2014.11.05. 09:46

Egyre jobb formában van Kim Dzsongun – sugallja az észak-koreai média azzal a szerdán publikált fotóval, amelyen a fiatal diktátor bot nélkül vesz részt egy hadsereg-állománygyűlésen.

A BBC a fotó kapcsán arra emlékeztet, a dél-koreai titkosszolgálat szerint Kimnek a bokájából kellett eltávolítani egy cisztát, ezért maradt távol a nyilvánosságtól negyven napon keresztül – kiváló apropót szolgáltatva külpolitikai szakértők egész regimentjének a legkülönfélébb spekulációkra. Különösen az váltott ki nagy megrökönyödést, hogy távol maradt az észak-koreai kommunista párt alapításának 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényektől.

Kim azonban október második felében újra felbukkant a médiában, a múlt héten pedig már vadászpilótákkal parádézott, Most megszabadult a botjától is, ami – akár ténylegesen felépült, akár nem – propagandanyelven azt jelenti: újra övé az irányítás.

Az erő demonstrálása azért is fontos, mivel Észak-Korea megint csörgeti a kardot: folyamatosak a Dél-Koreával való kisebb összezördülések, és ami nagyobb baj, a diktatúra egyre közelebb kerül a nukleáris fegyver megszerzéséhez: az MTI dél-koreai titkosszolgálati forrásokra hivatkozva szerdán írja, hogy a napokban új urándúsító létesítményt került üzembe, megduplázva Észak-Korea hasadóanyag-előállítási kapacitását, ami így már évi 80 kiló dúsított uránt jelent. Ekkora mennyiség dél-koreai becslések szerint 4-5 atombomba készítéséhez elegendő.