Bertalan
11 °C
27 °C

Obama republikánusokat dicsért

2014.11.05. 22:08

„Jó éjszakájuk volt a republikánusoknak” – mondta Barack Obama azután, hogy a demokraták nyolc államból hétben vereséget szenvedtek az félidős választásokon így a képviselőház után elveszítették a felsőházi többséget is.

A demokrata elnök szerint a republikánusok rászolgáltak az elismerésre a jól végigvitt kampány miatt is.

Obamának ezután olyan republikánus többségű kongresszussal kell végigvinnie második elnöki ciklusának utolsó két évét, amilyenre az elmúlt hatvan évben nem volt példa.

Az elnök szerdán a Fehér Ház Keleti Szobájában kommentálta a választásokat. A hagyomány szerint az itteni tájékoztatók kötetlenebb stílusban zajlanak le.

„A Kongresszus minden bizonnyal átenged majd néhány törvényjavaslatot, amit én nem fogok aláírni. Biztos vagyok benne, hogy tenni fogok néhány dolgot, ami nem fog neki tetszeni. Ez természetes, így működik a demokrácia” – idézte a USA Today az elnököt.

A második ciklus végét jelentő „béna kacsa” szakaszba lépő Obama három hamarosan elrendezendő témát vetett fel, amelyhez szüksége van a Kongresszus támogatására.

  • 6,2 milliárd dolláros kérvényt nyújtott be, a nyugat-afrikai ebolajérvény megfékezésére,
  • különleges kongresszusi hozzájárulást kérne ahhoz, hogy katonai erőt vethessen be az Iszlám Állam ellen Irakban és Szíriában – elmondása szerint ezzel nem élne, de fontos jelzés volna a világ számára,
  • az állam rövidtávú költségeinek biztosítása, elkerülendő shutdownt, a kormányzati intézmények leállását, mint amilyenre tavaly volt példa.