Nándor
7 °C
23 °C

Megtörtént a csoda: Šešelj ítélet nélkül hazatért

AP419510567574
2014.11.12. 12:59
A jugoszláv polgárháború egyetlen hágai foglyával sem történt olyan, mint Vojislav Šešeljjel, a szerb radikálisok hat rendbeli háborús és nyolc rendbeli emberiség elleni bűncselekménnyel vádolt vezetőjével, aki életét Nagy-Szerbia megteremtésére tette fel; ítélet nélkül hazaengedték a hágai ENSZ-törvényszék scheveningeni börtönéből, ahová gyógykezelése után vissza kell térnie.

„Türelmesnek kell lennem: öt-tíz év múlva győztesként fogok visszatérni” – mondta Vojislav Šešelj 2003 februárjában, majd szabad emberként felszállt a Belgrád–Amszterdam menetrend szerinti gépre, és feladta magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

Šešelj megcsinálta azt a bravúrt, hogy elfogása után több mint tizenegy évvel ítélet nélkül szabadul Hágából, ahová gyógykezelése után vissza kell térnie, de ez vélhetően csak formalitás. Elengedte ugyanis az ENSZ törvényszéke, miután tavaly vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, és meg is műtötték, de áttétek jelentkeztek a máján. Az ítélete kihirdetése ráadásul beláthatatlan messzeségbe került, miután a háromtagú bírói kollégium egy tagját elfogultság miatt sikerült kipöckölnie Šešeljnek.

Szerda délelőtti felszállás előtt az amszterdami reptéren ezt nyilatkozta a Blicnek: "Alig várom, hogy visszatérjek. Nekem a politika a legfontosabb, de csak a kezelés után. Két áttétem van, de a helyzet nem olyan rossz, mint gondolnák."

Jellemző, hogy a radikálisok csak szombaton tartanak nagygyűlést a tiszteletére, valószínűleg azért, mert a nagybeteg, 11 éve fogságban élő Šešeljnek kell pár nap pihenés, mielőtt megejelenne hívei előtt.

Sokan úgy gondolják, Šešelj életéből már nincs sok hátra, ezért engedte el az ENSZ-törvényszék, nem akartak úgy járni, mint Miloševićtyel, aki a hágai börtönben halt meg.

Hogy mennyire diadalmas a megérkezése, leszámítva azt a pár száz radikálist, aki a reptéren várta, az kérdéses. Amellett, hogy egészségileg sincs jó passzban, már nem Szerbia egyik legnagyobb, milliós szavazótábort mozgató pártjának az elnöke, mint 2003-as elutazásakor, a szerb radikálisok ugyanis eljelentéktelenedtek, és legutóbb már a parlamentbe se kerültek be.

A szerb közvélemény elsősorban a nagybeteg embert látja Šešeljben, még politikai ellenfelei is jó egészséget kívánva köszöntik hazatérését. A szerb kormány pedig sietve megadott minden, az ENSZ által kért garanciát. Alighanem a közvéleményt haragítják magukra, ha nem így tesznek, az országot most irányító Szerb Haladó Párt vezetői ugyanis mind Šešelj köpönyegéből bújtak ki, 2008-ig az ő pártjában politizáltak. Šešeljről még ellenfelei is elismerik: a szerb politikusok többségétől eltérően ő legalább mindig ugyanazt a célt, Nagy-Szerbia megalapítását követte.

Harhoff bírónak nem kellett volna emailezgetnie

A jogtudós Šešelj minden létező eszközzel akadályozta a bíróság munkáját, miközben maga a bíróság sem állt a helyzet magaslatán. Nyolcvan könyvét Hágába szállíttatta (ezek egy jó része a beszédeit, cikkeit tartalmazó szöveggyűjtemény csupán), és lefordíttatta a bírósággal, ezzel akarva bizonyítani ártatlanságát. Az sem gyorsította meg az ítéletet, hogy panaszok százaival bombázta a törvényszéket, a leghosszabb háromszáz oldalas volt. De ez semmi: valamennyit kézzel és nem számítógéppel írta, mert attól félt, hogy egy rövidzárlat tönkreteszi a kéziratát. Számítógépen olvasni se volt hajlandó, 270 ezer oldalnyi peranyagot kellett kinyomtatni és szerb nyelvre fordítani. De még a fordítás se felelt meg neki, azt mondta, több helyen horvátul van a szöveg. (Egy szerb anyanyelvű tökéletesen érti a horvát nyelvet, és fordítva.)

Többször is követelte az ügyét tárgyaló bírói kollégium egy-egy tagjának menesztését, végül ennek köszönhette, hogy ügyében képtelenség volt ítéletet hirdetni. 2004-ben még nem sikerült eltávolíttatnia Theodor Meront, akit a vádirat önkényes és jogtalan módosítgatásával vádolt, de ügyészek ellen is fellépett, akik szerinte tanúkat félemlítettek meg. Ezeket a beadványokat a bíróság rendre kivizsgálta, ami újabb és újabb csúszásokhoz vezetett.

A vád- és védőbeszédeket végül csak 2012 tavaszán tartották meg, az ügyész 28 év börtönbüntetést kért, de az ítéletet végül Šešelj és jogi csapata egy bravúros manőverrel torpedózta meg. A háromtagú bírói kollégium egyik, a dán Frederik Harhoff ismerőseinek küldött emailekben bírálta a hágai ítélkezési gyakorlatot, miszerint felmentették azokat a megvádolt parancsnokokat – például a szerb Momčilo Perišićet vagy a horvát Ante Gotovinát –, akiknél nem volt bizonyítható az emberiesség elleni bűncselekmény, vagyis hogy személyesen adtak volna parancsot kegyetlenkedésekre. Šešelj kérésére elfogultság gyanúja miatt 2013 nyarán elvették az ügyét Harhofftól, ami azzal járt, hogy a helyére kinevezett bírónak el kellett kezdeni olvasni a több tízezer oldalas peranyagot, amivel a mai napig nem végzett.

2006-ban már a temetéséről is rendelkezett

Szintén Šešelj időhúzó taktikájára jó példa a 2006-os éhségsztrájkja, amibe kis híján belehalt. A közel egy hónap alatt étel mellett gyógyszert sem vett magához, csak vizet, végül akciója sikerrel zárult: ismét megengedték neki, hogy ellássa önmaga védelmét, mellesleg a per folytatása a felépülése miatt tovább csúszott. (Eleve, elfogása után négy évig el sem kezdődött.) Néhány hét után a belgrádi lapok közölték a közben kórházba szállított Šešelj politikai végrendeletét: Szerbiát az EU-tól és a NATO-tól távol, Oroszországhoz közel akarta tudni, és meghirdetett egyfajta keleti nyitást, vagyis Kínával, Indiával, az arab, a latin-amerikai és afrikai országokkal akart szövetségre lépni. Rendelkezett arról is, hogy a Belgrád melletti Batajnica családi sírhelyén temessék el, és még azt is kikötötte, milyen zene szóljon a végső búcsúztatásán.

Az éhségsztrájk alatt merült fel először, hogy hazaszállítsák Szerbiába gyógykezelésre, igaz, ekkor még csak Belgrád kérte. 2014 nyarán már a per egyik bírája is hajlott volna az ideiglenes szabadon bocsátásra, tekintve, hogy Harhoff bíró menesztésével a távoli jövőbe került az ítélet, még annak a lehetősége is felmerült, hogy újrakezdik a pert. Ekkor már maga Šešelj utasította el szabadon engedését, mert ő politizálni, interjúkat adni, gyűléseket tartani akart, és csak azt volt hajlandó megígérni, hogy nem hagyja el Szerbia területét. Az ENSZ törvényszéke viszont csak úgy volt hajlandó elengedni, ha vállalja a belgrádi házi őrizetet.

Kampány a börtönből? Lehetséges!

A politizálással egészen sajátságos módon a börtönben sem hagyott fel. Folyamatosan ő volt pártjának a listavezetője a parlamenti választásokon, amiket 2003-ban és 2007-ben meg is nyert. 2008-ban azonban addigi hűséges helyettese, Tomislav Nikolić egy éles váltással megalapította a Szerb Haladó Pártot, ami ugyanolyan sikeres maradt, mint korábban a radikálisok, sőt, Nikolić ma Szerbia elnöke. A radikálisoknak maradt Šešelj a vezére, de 2012-ben a többszörös választási nyertes párt már a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt se tudta átlépni. Ekkor a börtönből ajánlotta fel lemondását a pártelnöki posztról, amit a pártja otthoni vezetése nem fogadott el.

És hogyan lehet politizálni a börtönből? A 2003-as választás kampányában például a radikálisok belgrádi sajtótájékoztatójába telefonon, mint mondta, az őrök éberségét kijátszva kapcsolódott be. Az ENSZ törvényszéke büntetésből korlátozta jogait, mégiscsak skandalum volt, hogy egy háborús bűnökkel vádolt politikus a végül győztes pártja mellett szólaljon fel a kampányfinisben. A bűvészmutatványt néhány hónappal később, az elnökválasztás kampányában megismételte, igaz, már csak levelet csempészett ki, de ez akkor még kevés volt Tomislav Nikolić győzelméhez.

Védett tanúk megnevezése miatt – a Hágából publikált könyveiben fedte fel többek személyazonosságát – többször meggyűlt a baja a bírósággal, emiatt összesen 33 hónap börtönbüntetésre ítélték.

Meghalt Tito, és a dolgok rosszra fordultak

Šešelj pályája nem úgy indult, hogy hosszú éveket fog majd háborús bűnök vádjával fogságban tölteni. 1954-ben született egy Hercegovinából frissen Szarajevóba költözött, magát szerbnek valló házaspár gyermekeként. Származása bőven ad okot találgatásra, Hercegovina ugyanis túlnyomórészt horvát, ahogy a vezetékneve is az, de a család ekkor már áttért a pravoszláv hitre. Politikusi pályafutása hajnalán a Szerb Tudományos Akadémiától kért igazolást szerb származásáról.

Már a gimnáziumi évei alatt felajánlották neki a kommunista párttagságot, miután kivette a részét a földrengés sújtotta Banja Luka helyreállítási munkálataiból, és amúgy is aktív tagja volt a helyi diákéletnek. Egyenes útja vezetett a szarajevói egyetem jogi karára, ahol az egyik legtehetségesebb hallgató volt. 21 évesen egy kéthetes ösztöndíjat nyert el NSZK-ba, a mannheimi egyetemre, ekkor volt először Nyugaton. Sokat publikált, a militarista és fasiszta eszmékből írta doktori disszertációját, ő lett a korabeli Jugoszláviában a jogi tudományok legfiatalabb doktora. Állást kapott a szarajevói politikai tudományok intézetében, politikai tudományokat tanult Michiganben, majd 1979-ben, 25 évesen bevonult egy évre a Jugoszláv Néphadsereg egyik belgrádi egységébe sorkatonai szolgálatra. Miután leszolgálta az egy évet, a dolgok rosszra fordultak, és nem csak azért, mert közben meghalt Tito, aki egyedül volt képes egyben tartani a soknemzetiségű Jugoszláviát.

Šešeljt kizárták a kommunista pártból

A briliáns tehetségnek tartott Šešelj karrierje a katonaság után megrekedt. A szarajevói intézetben elvesztette a státusát. Sorsáért a szarajevói muszlim professzorokat okolta, és nyíltan kritizálta a pániszlám és nacionalista eszméket. Végleges bukását mégsem ez okozta, hanem egy olyan plagizálási ügy, aminek ő volt a szenvedő alanya. Felfedezte ugyanis, hogy kollégája, Brano Miljuš, aki 1999-ben a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke lett, több mint negyven oldalt másolt a doktori disszertációjában Marx és a nagy jugoszláv teoretikus, Edvard Kardelj műveiből. Nagy hatalmú kommunista pártfogoltjai nem engedték derékba törni Miljuš karrierjét, Šešelj viszont nem tudott leállni Miljuš feljelentgetéseivel, így ő ütötte meg a bokáját: 1981-ben kizárták a kommunista pártból.

A következő években politikai nézeteit tekintve is mind jobban távolodott a kommunista párttól, aminek az lett a következménye, hogy 1984-ben először három hétre őrizetbe vetette a hírhedt jugoszláv titkos rendőrség, majd a bíróság első fokon nyolcéves, jogerősen kétéves börtönbüntetésre ítélte anarcholiberális és nacionalista ellenforradalmár cselekedetek miatt. Megmozdult érte a jugoszláv és a nemzetközi értelmiség, ma már elképesztő, de Nyugaton ekkoriban emberi jogi harcosként ünnepelték; értelmiségi tiltakozások, petíciók (Šešelj maga is éhségsztrájkolt a börtönben egy darabig) után 1986 márciusában szabadon engedték. Életrajzának kutatói szerint a bebörtönzése alatt elszenvedett kínzások és verések hatására lett zavarodott, szabadulása után soha nem lett olyan, amilyen volt. De milyen nézetek miatt is került a még egyben lévő Jugoszlávia börtönébe, mit takarnak az anarcholiberális és nacionalista ellenforradalmár cselekedetek?

  • Komolyabb rendőri erőt akart alkalmazni a Tito halála után már lázongó koszovói albánok ellen.
  • El akarta törölni a szerinte mesterségesen létrehozott nemzetiségi csoportokat, mivel a bosnyákok szerinte csak egy vallási, nem etnikai csoport, a montenegróiak pedig szerbek.
  • Jugoszláviát újra akarta szervezni úgy, hogy csak négy tagköztársaságból (Szerbia, Macedónia, Horvátország, Szlovénia) álljon, Bosznia-Hercegovinát a szerbek és a horvátok osztanák fel, Montenegró Szerbia része lenne.
  • El akarta törölni az egypártrendszert.

Amerikából indult neki Nagy-Szerbiának

A koszovói albánok elleni erőszak fokozása és a többpártrendszer megvalósult. Ez utóbbi olyannyira, hogy szabadulása után három évvel, 1989-ben megalapította az antikommunista Szerb Nemzeti Megújulást, majd onnan hamarosan kiválva a Szerb Radikális Pártot. Innen indult politikusi karrierje, aminek egyik csúcspontja az 1997. decemberi elnökválasztás volt, amelyen 1,7 millió ember szavazott rá az elszegényedő, a szankciók hatását nyögő, a Nyugat szemében páriaállammá vált Szerbiában.

Az 1991 és 1995 között tartó véres polgárháború előtt visszament az Egyesült Államokba, de már nem sokra hivatott kutatóként, hanem a száműzetésben élő II. világháborús csetnikvezért, Momčilo Đujićot kereste fel, aki csetnikvajdává nevezte ki, és azzal bízta meg: egyesítsen minden szerb területet, ahol szerbek élnek. Nagy-Szerbia a radikálisok hivatalos programjának lett a része, Šešelj elképzelése szerint a jelenlegi Horvátország területének legalább a fele, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Montenegró is a része lett volna a hagymázas álomnak.

Ha Šešeljjel vitázol, könnyen megcsúszhatsz egy banánhéjon

A négyéves polgárháború kirobbanásakor sajátos taktikát követett: az általa verbuvált, többezres, inkább a fosztogatásokban, mintsem a harcokban jeleskedő szabadcsapatok élén megjelent a horvátországi háborús gócpontok mellett, és gyújtó hangú beszédet tartott a helyi szerbeknek. A hivatalosan semleges, a szerb és horvát oldal szétválasztásán munkálkodó, valójában a szerbek oldalán fellépő, Horvátországból területeket kihasító Jugoszláv Néphadsereg katonái hősként ünnepelték. Sokszor fotózták ekkoriban kalasnyikovval a kezében, csetnikkucsmával a fején.

Javában zajlott Vukovár ostroma, amikor csapataival megjelent a közeli Borovo Selo mellett, és egy gyűlésen a horvátokat népirtóknak és fajtalankodóknak nevezte. A Vajdaságot is szívesen háborús helyszínné tette volna, jellemző, hogy ő volt az egyetlen hágai fogoly, akit vajdasági bűncselekményekkel is megvádoltak. Herkócán például az elűzendők nevét felolvasva szólította fel a helyi horvátokat a falu elhagyására. (Jellemző, hogy a háború előtt Herkócán több mint ezer horvát élt, 2002-ben viszont csak 256, miközben a szerbek száma a szerb menekültek betelepítésével 550-ről 2396-ra nőtt. Šešelj minderről cinikusan azt mondta, hogy ezek az emberek valójában horvátországi szerbekkel cserélték el ingatlanjaikat, és még jól is jártak.) A vajdasági magyaroknak is kijutott Šešelj zaklatásaiból, Csókán például vérfürdővel fenyegette meg őket. Másik jellemző történet egy tévévita, amikor a válogatott trágárságokkal vagdalkozó Šešeljt leöntötte egy pohár vízzel a vele szemben ülő ügyvéd vitapartnere. Az ügyvédet később agyba-főbe verték, amire Šešelj úgy reagált, hogy senki sem bántotta, csak megcsúszott egy banánhéjon, és legurult a lépcsőn.

Se veled, se nélküled Miloševićtyel

A kilencvenes években különféle pozíciókban végig uralkodó Slobodan Milošević és Šešelj viszonya leginkább egy hullámvasúthoz hasonlított. A szerb kommunista vezérnek a háború kirobbanásakor szüksége volt a nagy tömegeket mozgató, de a parlamenti és elnökválasztásokon örök második Šešeljre. Aztán eltelt két év, a szankciók hatására a maradék Jugoszlávia egyre gyöngébb lett, és az összeomlás szélére került. Ekkor Milošević megvonta a támogatást a boszniai Szerb Köztársaságtól, ami a más népek gyűlöletén és Nagy-Szerbia megteremtésén alapuló politikájában következetes Šešeljnek nem tetszett. Erre Milošević az erőszak és a primitivizmus megtestesítőjének nevezte korábbi szövetségesét, és egy évre börtönbe csukatta. Aztán eltelt három év, Šešelj ugyanolyan népszerű volt, mint korábban, és az 1998-as koszovói albán lázadás miatt Milošević meghívta őt is a nemzeti egységkormányába, így kéz a kézben meneteltek az 1999. tavaszi NATO-légicsapások, majd a rendszer 2000. őszi összeomlása felé.