Ilona
16 °C
33 °C

Minden román harmadikos kap egy táblagépet

2014.11.13. 18:30 Módosítva: 2014-11-13 19:06:37

Románia összes harmadikos diákja, körülbelül 220 000 gyerek kap majd táblagépeket iskolai használatra 2015 márciusában a román Oktatási és az Információs Minisztérium közös projektjében - számolt be az Erdély.ma

Ott, ahol a digitális tankönyvek elkészültek, azaz a második és harmadik osztályban, már idén megpályázhatják a táblagépeket, és márciusban elkezdhetik osztani őket.

Idén októberben az Oktatási Minisztérium már kijelentette, hogy be akarja vezetni ezt az újítást, a falusi iskolákat is beleértve, és anyagi támogatást keres ennek végrehajtásához. Răzvan Cotovelea, a kommunikációs miniszter elmondta, hogy ezen a projekten mindkét említett fél dolgozik: „Nem akartuk közvitára bocsátani, összezavarni bárkit azzal, hogy választási időszakban egy ilyen projektet indítunk. Ezt a 2007–2014-es, valamint az új, 2014–2020-as juttatásokból szeretnénk finanszírozni”.