Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

12 felújított Humvee-t kapnak a magyar katonák Koszovóban

2014.11.15. 17:30

A tervek szerint 12 felújított Humvee típusú harcjárművet kap decemberben a Koszovóban szolgálatot teljesítő magyar kontingens, írja az MTI. Ezt Hende Csaba jelntette be, amikor Koszovó északi részén meglátogatta a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) kötelékében szolgáló magyar katonákat.

A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a páncélozott terepjárókat az amerikai hadsereg hagyja hátra a magyar erők számára, és azok jelentősen növelik majd a magyar erők járőrtevékenységének hatékonyságát.

Hende Csaba, aki a hét végén keresi fel a nyugat-balkáni nemzetközi békefenntartó küldetésekben szolgálatot teljesítő magyar katonákat Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában, szombaton a KFOR Keleti Többnemzeti Harccsoportjának előretolt parancsnokságára, a Novo Seló-i táborba, majd a Nothing Hill nevű táborba látogatott el. Az utóbbi bázisra vezényelt magyar katonák közül sokan korábban Afganisztánban szolgáltak.

A miniszter az MTI-nek elmondta: az afganisztáni csapatcsökkentés során lehetőség nyílt a nyugat-balkáni misszió bővítésére, és az ottani szolgálat jó iskolát jelentett a magyar katonáknak. A többi között az Afganisztánban elsajátított harctevékenységeket hasznosítani tudják a koszovói-szerb határon végzett járőrözés során.

Hozzátette, hogy a KFOR-erők, köztük a magyar katonák, garantálják a koszovói szerb kulturális emlékek, így az ősi ortodox kolostorok biztonságát, és ily módon hozzájárulnak a szerb-magyar kapcsolatok javításához is. Hende szerint valamennyi parancsnok "szuperlatívuszokban" emlékezik meg a magyar katonák teljesítményéről, ami azt bizonyítja, jó döntés volt, hogy új alapokra helyezték a magyar tiszt- és altisztképzést.

A különböző békefenntartó küldetésekben világszerte több mint 700 magyar katona tevékenykedik, közülük mintegy 350-an a KFOR kötelékében, csaknem 150-en pedig az Európai Unió békefenntartó erejében (EUFOR) a bosznia-hercegovinai biztonsági helyzet fenntartását szavatoló Althea katonai művelet részeként.

Mindkét nemzetközi küldetés feladata a tűzszünet fenntartása, az irreguláris erők felszámolása, a biztonság megteremtése, a humanitárius segítségnyújtás, az aknamentesítés, a határellenőrzés, az ellenségeskedés kiújulásának megakadályozása, valamint a mozgásszabadság biztosítása.

A miniszter a tervek szerint programja további részében a bosznia-hercegovinai Butmir táborban keresi fel a magyar katonákat.