Ábrahám
14 °C
31 °C

Szavazási botrány: lemond a román külügyminiszter

2014.11.18. 10:16

Benyújtja lemondását Teodor Melescanu, az egy hete kinevezett román külügyminiszter kedden, mivel az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában nem sikerült úgy megszerveznie a külföldi szavazókörök munkáját, hogy minden szavazni óhajtó román állampolgár leadhassa voksát, írja az MTI. Elődje, Titus Corlatean a voksolás november 2-i első fordulójában történt szabálytalanságok nyomán mondott le november 10-én.

Meleșcanu szerint jobb szervezéssel, számos önkéntes segítségével lehetővé tették, hogy csaknem háromszor annyian (378 ezren) voksoljanak vasárnap, mint az első fordulóban, de tény, hogy sokan voltak, akiknek többórás sorban állás után sem sikerült voksolniuk. Teodor Meleșcanu ennek felelősségét magára vállalva elnézést kért az érintettektől, és bejelentette, hogy a keddi kormányülésen benyújtja lemondását.

Mint azt az Index is megírta, a külföldi szavazóköröknél megint sok helyen hosszú sorok alakultak ki, Párizsban sokan 7-10 órákat várakoztak. A leköszönő Băsescu elnök vasárnap felszólította a kormányt, hogy hozzon sürgősségi rendeletet, amivel meghosszabbíthatják a külföldi szavazókörök nyitva tartását. Ezt kérte a romániai urnazárás után a nyertes Klaus Iohannis is, mivel szerinte sokan nem tudták leadni a szavazatukat, a kormány azonban nem hosszabbított. A történtek miatt az ellenzék a külügyminiszter azonnali lemondását követelte.