Előd
7 °C
16 °C

Vagy változtat az EU, vagy kilépnek a britek

2014.11.20. 10:35

Nagy-Britanniának távoznia kell az Európai Unióból, ha nem sikerül egyezségre jutnia Brüsszellel az általa követelt EU-reformokról – mondta csütörtöki londoni sajtóértesülések szerint a brit kormány egyik minisztere.

Oliver Letwin, aki miniszteri beosztásban a kormányzó Konzervatív Párt választási programjának kidolgozásáért felel, az egyik tekintélyes londoni egyetem, a University College London amúgy zártkörű háttérbeszélgetésén kijelentette: korántsem látja garantáltnak, hogy David Cameron miniszterelnök el tudja érni a London által igényelt EU-reformokat. 

A Daily Telegraph című konzervatív brit napilaphoz kiszivárgott részletek szerint Letwin hozzátette: ebben az esetben ő azt javasolná, hogy Nagy-Britannia távozzon az EU-ból.

Letwin ugyanakkor kijelentette azt is, hogy 50 százaléknál azért jobbnak látja az EU-reformok elérésének esélyét. Szavai szerint a brit elvárások teljesítésének valószínűsége "bár nem 100 százalék, de közelebb jár a 80:20-hoz, mint a 20:80-hoz".

Az Európai Unióval kapcsolatos konzervatív párti retorika egyre élesebb, különösen azóta, hogy az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) - amelynek elsődleges politikai programja Nagy-Britannia kilépése az EU-ból - májusban megnyerte a brit európai parlamenti választásokat, nemrégiben, egy időközi választáson pedig megszerezte első képviselői mandátumát a brit parlament alsóházában.

Az EU és Nagy-Britannia között az utóbbi időben komoly konfliktust okoz az, hogy a brit kormány szeretné korlátozni az uniós társállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók bevándorlását. Brüsszel szerint ez szembemegy az EU lényegével. A Spiegel német lap korábban arról írt, hogy Angela Merkel kancellár a legutóbbi uniós csúcson négyszemközti beszélgetést folytatott David Cameronnal, és elmondta neki, hogy a német kormány nem áll ki többé Nagy-Britannia uniós tagságának megtartása mellett, ha a brit kormány valóban megteszi a kilátásba helyezett intézkedéseket.

A brit kormány más magas rangú tagjai is egyre nyíltabban kilátásba helyezik, hogy Nagy-Britannia távozhat az Európai Unióból, ha nem sikerül megállapodnia Brüsszellel a London által fontosnak tartott reformokról, mindenekelőtt az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás szigorításáról. Philip Hammond külügyminiszter a minap a The Daily Telegraphnak kijelentette: a brit kormány által igényelt uniós reformok tárgyalási folyamata még az elején tart, de tárgyalni csak úgy szabad, ha "az ember készen áll arra is, hogy felkeljen az asztaltól és kivonuljon".

David Cameron miniszterelnök a Brit Iparszövetség (CBI) minap rendezett éves kongresszusán felszólalva azt mondta, hogy az EU jelenlegi működési módja nem megfelelő Nagy-Britannia számára, ezért változtatások szükségesek. Cameron szerint "az nem működőképes stratégia, ha valaki csak azt hajtogatja, hogy történjék bármi, nekünk az Európai Unióban kell maradnunk".