Salamon
6 °C
14 °C

Hitlerhez hasonlította Putyint volt gazdasági főtanácsadója

2014.11.24. 16:06 Módosítva: 2014-11-24 16:10:18

Oroszország 11 éve készül már az ukrajnai háborúra, mondta sokkoló brüsszeli előadásán Andrej Illarionov, aki 2000 és 2005 között Putyin gazdasági főtanácsadója volt. Illarionov szerint nem Ukrajna EU-s közeledése, az oroszpárti Janukovics elkergetése indította be az orosz hadigépezetet.

A volt elnöki tanácsadó állította, hogy már 2003-ban, az ő jelenlétében is szó volt a háború kirobbantásáról, amikor ő még Putyin közvetlen környezetéhez tartozott. 2008 áprilisában pedig egy orosz újságban a részletes haditervet is kiszivárogtatták. Ennek része volt az is szerinte, hogy atomfegyvert vetnek be az ukrán csapatok ellen, írja a konferenciáról beszámoló Bruxinfo.

Illarionov, aki jelenleg a washingtoni Cato Intézetnél dolgozik, elmondta, hogy a Donyecki „szakadár” Köztársaság zászlaját már 2009-ben felmutatták egy rendezvényen, amelyen Putyin is részt vett. Az orosz deszantosokat is már négy nappal Viktor Janukovics idén februári lemondása előtt kivezényelték, és ezzel gyakorlatilag elindították a fegyveres akciót.

Illarionov úgy látja, Putyinnak az a célja, hogy egy elhúzódó, befagyott konfliktust hozzon létre.

„Ez a háború nem fog mostanában véget érni. Nagyon messze még a háború vége”.

Következnek: Baltikum, Azerbajdzsán, Balkán

Putyin nem riad majd vissza a felforgató akcióktól Észtország és Lettország oroszok lakta területein. Az orosz beavatkozás hasonló módon történhet, mint Kelet-Ukrajnában: az ottani oroszok Moszkva bátorítására egyoldalúan kikiálthatják Narvában vagy Daugavapilsben „a népi köztársaságot”.

„Ez nagyon komoly kihívást intézne a NATO-hoz és az EU-hoz. Eddig nem láttunk választ ezekre a kihívásokra” – szögezte le Illarionov.

Putyin az elemző szerint szövetségeseit is veszélyezteti. Az Eurázsiai Unióról Minszkben rendezett csúcson Putyin felháborodott azon, hogy a kazah és a fehérorosz elnök nem állt ki nyíltan mellette. Válaszul egy nyilatkozatában utalt arra, hogy Kazahsztánnak történelmileg soha nem volt önálló állama. Ezzel szerinte üzent a kazah elnöknek és másoknak, hogy a halála után akár az egész ország függetlensége megkérdőjelezhető lesz.

 Az orosz kormány Dagesztánból Azerbajdzsán felé egy autóutat épít jelenleg, tudomása szerint azért, hogy a harci járművek egy folyosón keresztül elérjék az Azerbajdzsánba ékelődött Hegyi-Karabahot. Ha ez megvalósul, Azerbajdzsánt minden összeköttetéstől elvághatják – tette hozzá.

 Hitler és a negyedik világháború

Illarionov hallgatóságának meghökkenésére Putyin október végén Szocsiban mondott beszédét Hitler 1939. augusztusi berchtesgadeni beszédéhez hasonlította (amiben ajánlatot tett Chamberlain brit miniszterelnöknek a fennálló világrend megváltoztatására). A szakértő szerint a Szocsiban mondott beszéd 25 pontban majdnem szóról szóra megegyezik Hitler beszédével. Úgy vélte, hogy az orosz elnök nem éri be azzal, hogy a hidegháború utáni évekért revansot vegyen, hanem a jelenlegi világrend revízióját.

 „Már nem csupán egy regionális válsággal van dolgunk, hanem egy revizionista politikával. Ez már a negyedik világháború.”

(A harmadik a hidegháború volt.)

Az oroszok elszántabbak

Azt is kiemelte, hogy az orosz vezető tavaly az örményeket fenyegetéssel rábírta, hogy ne írják alá a társulási szerződést, 2008-ban pedig háborúzott Grúziával. Tudomása szerint akkoriban csak Bush-kormánynak az a döntése állította meg a Tbiliszi felé masírozó orosz tankokat, amellyel katonai kötelékeket vezényeltek a Fekete-tengerre.

Ezt követően Dmitrij Medvegyev akkori elnök megjelent a képernyőn és bejelentette, hogy az orosz seregek elérték katonai céljaikat. Ezzel összefüggésben megjegyezte, lehet, hogy máshol tartanánk most a válságban, ha az Obama-kormányzat hasonló módon reagált volna, mint egykor George W. Bush.

Illarionov úgy látja, hogy hiába van a transzatlanti közösségnek nagyobb katonai és gazdasági potenciálja, ha Moszkva sokkal elszántabb. Ennek kapcsán egy aszimmetrikus hadviselésről beszélt. „Ha az egyik fél gazdaságilag fejlettebb, de hiányzik belőle az elszántság, az ellenfél viszont sokkal agresszívebb, akkor ez akár a gazdasági fölényt is ellensúlyozhatja” – hangoztatta.

Aktív ellenállás kell

Emellett még két tényezőre hívta fel a figyelmet. A rendkívül virulens orosz dezinformációs kampányra és a nukleáris zsarolásra.

Andrej Pjontkovszkij orosz matematikus és politikai elemző is a volt tanácsadóhoz hasonlóan vélekedik. Pjontkovszkij szerint a probléma az, hogy:

Putyin jobban akarja Ukrajnát, mint amennyit a nyugati világ hajlandó annak megmentésére áldozni. 

Külön is kiemelte, hogy ne húzzunk egyenlőségjelet Oroszország és Putyin rezsimje közé, és ne a népet hibáztassuk a vezetője bűneiért.

Illarionov önveszélyesnek tartaná, ha a Nyugat meghajolna Putyin zsarolása előtt és kapitulálna, amivel egyenértékűnek nevezte a kompromisszumot is. Ehelyett az aktív ellenállást javasolja a nyugati közösségnek a gazdaság, a jog, a propaganda és a védelmi politika terén.