Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Iohannis már elnök lesz, mire tárgyalják összeférhetetlenségi ügyét

2014.11.25. 15:30 Módosítva: 2014-11-25 15:30:34

Beiktatása után tárgyalják Romániában Klaus Iohannis megválasztott államfő összeférhetetlenségi ügyét, határozott a legfelsőbb bíróság.

A tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző korrupcióellenes hivatal, a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egy tavalyi jelentése szerint Iohannis Nagyszeben polgármestereként megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor két, önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsának is tagja volt.

A jelentés ellen Iohannis panaszt emelt a gyulafehérvári táblabíróságon, amely első fokon az időközben államfővé választott polgármester javára döntött. Az ANI fellebbezése nyomán az ügy a legfelső bíróságra került. Keddi ülésén a bírói tanács befogadta az ANI fellebbezését, de az érdemi tárgyalást, amelyre a feleket is beidézik, január 14-ére tűzte ki, írja az MTI.

Ha elveszíti a pert, Iohannis három évig nem tölthet be semmiféle választott tisztséget, így elvileg nem lehetne Románia elnöke sem. Romániában az alkotmány mentelmi jogot biztosít az államfőnek, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy ez kiterjed-e a közigazgatási perekre is. Így elképzelhető, hogy a bíróság felfüggeszti Iohannis elnöki mandátuma idejére az ellene folyó eljárást, de az sem kizárt, hogy letárgyalja az ügyet és meghozza a jogerős ítéletet.

A legfelső bíróság elnöke egy korábbi nyilatkozatában jelezte: sok más polgármesternek van Iohanniséhoz hasonló jogvitája az ANI-val, ezért ezekben a perekben meg akarják várni az alkotmánybíróság december 9-i döntését. Az érintett polgármesterek szerint ellentmondás van a jogszabályok között: olyan törvény is van, amely előírja, hogy szerepet vállaljanak az alárendeltségükbe tartozó közművek igazgatótanácsában. Az egyik polgármester emiatt alkotmányossági óvást emelt, és ha az alkotmánybíróság igazat ad neki, akkor megszűnhet az ANI által – Iohannis esetében is – megállapított összeférhetetlenség.

Iohannis december 21-én veszi át hivatalát: ekkor jár le a tisztségben lévő Traian Basescu elnök második ötéves mandátuma. A leköszönő államfő korábban azt mondta Iohannis összeférhetetlenségi ügyéről, hogy egy demokratikus államban megengedhetetlen, hogy a népakarat helyett a bíróság döntésén múljon, ki legyen az ország elnöke.